Megvalósulhatnak álmaid

- Csoport neve: Tehetsegek
- Szegedi Városi Kollégium Janikovszky Éva Tagintézménye
- Kategória: Középiskolások
- Téma: Az optimizmus gyakorlása
- (125 megtekintés)
Folytatom a Boldogságórák beillesztését a csoportfoglalkozások közé. Az októberi témánkat, az optimizmus gyakorlását A tanulás tanítása című KNOAP feladattal kötöttem össze, azon belül is a tanulási motivációval. Ehhez most pont jó segítséget adtak a feltöltött Boldogságórás anyagok. Először arról beszéltünk, mi is az optimizmus. Ezt jól meg tudták határozni. Majd az optimizmussal kapcsolatos állításokra tértünk rá, mi jellemzi azokat, akik optimistán gondolkodnak? Szerintük így van-e? Vajon miért? Ezeket az állításokat el tudták fogadni, mégis amikor megkérdeztem, hogy egy tízes skálán mennyire tartják magukat optimistának, mennyire érzik jól magukat, akkor elég siralmas eredmény jött ki. A leggyakrabb volt az egy-két pont, a legmagasabb érték hat volt, de az is csak egy diáknál, még volt két öt pontos. Erre jellemző indok az élet nehézségei voltak. Megbeszéltük, hogy az életet csak küzdelemként tekinteni nem fenntartható, mert előbb utóbb belefáradnak ebbe a szemléletbe, hanem az élet szépségeire kell koncentrálni, azokat észrevenni.
De mit lehet tenni annak érdekében, hogy optimistábbak legyenek? Tudatosan kell építeni magukban az optimizmust, a dolgok jó oldalát keresni, sokat nevetni, a lehetőségeket meglátni, hálásnak lenni azért, amijük van. Kedvesnek lenni másokkal, mert azzal nem pusztán a másikban keltenek jó érzést, hanem saját magukban is.
Utána a béka mesét mondtam el nekik, ezt nagyon szerették, bár azt a megoldást, hogy a béka siket volt, lehangolónak találták, tehát valójában megvan bennük az igény arra, hogy higgyenek magukban. Szót ejtettünk arról is, hogy nem csak a környezet huhogását kell elengedniük a fülük mellett, hanem saját belső negatív hangjainkat is.
Ha optimistának, sikeresnek képzelik el magukat a jövőben, akkor ez egy önbeteljesítő jóslat is lehet. Hiszen, ha az önmagukról alkotott kép pozitív, akkor hisznek abban, hogy hosszú távú céljaik teljesülni fognak, s akkor valószínűleg meg is tesznek minden lépést ennek érdekében, és így el is érik céljaikat.
Majd párokban, különböző témákban pesszimista és optimista véleményt kellett mondaniuk, így láthatták, hogy rajtuk is múlik, hogy mihez, hogyan állnak hozzá. A témák, már kapcsolódtak az iskolai élethez, előkészítve a tanulási motivációt.
Ezután rátértünk a pozitív jövőképükre, amit előzetes feladatként már megcsináltak. Jól sikerült megoldaniuk, tehát, ha akarják, tudnak pozitívan gondolkodni. Egy dolog volt számomra nagyon szomorú, hogy túlnyomó többségük külföldön képzeli el ezt a pozitív jövőt. Megbeszéltük, hogy ezt a pozitív jövőképet kell szem előtt tartaniuk. Mit kell ezért tenniük? Jelen helyzetükben mi a legtöbb, amit tehetnek? Az, hogy tanulnak. Ehhez a képrejtvények is segítettek. Megoldásaik: tinta, könyvtár, együttható, ókor, hallótávolság, Mikszáth Kálmán a tanulás felé terelték gondolataikat. Majd egyénenként konkrétan meg fogjuk vizsgálni, hogy miből kell javítaniuk, milyen képességeket érdemes fejleszteniük ahhoz, hogy céljukat elérjék. Nem a szüleiknek vagy a tanáraiknak tanulnak tehát, hanem saját érdekükben.
Szintén a tanuláshoz kötődően összeszedtük, hogy egy jó prezentációhoz mi kell? Mik az alapszabályok? Megvizsgáltuk az én prezentációmat is ebből a szempontból. Nem kell túl sok szöveg, inkább a kép az, amire odafigyel a hallgatóság. Egy-két gondolatot elég leírni, a többit szóban kell kiegészíteni. Hogy ezt gyakorolják, és hogy elő készüljünk a következő témánkra, a társas kapcsolatokra, megkértem őket, hogy egy-két díjából álló prezentációt készítsenek, amiben elmondják, hogy mit tudnak ők annak érdekében tenni, hogy a hálójukban minél jobb kapcsolat alakuljon ki az ott lakók között. Alább a 8 diámat besűrítettem két képben, és az jövő képeikből is betettem néhányat.