Megtudom csinálni, képes vagyok rá :)

- Csoport neve: Gönyűi Katicák
- Gönyűi Kék Duna Óvoda és Bölcsőde
- Kategória: Óvodások
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (73 megtekintés)
A januári hónap témája A célok kitűzése és elérése” volt. A szokásokhoz híven Boldog Blanka látogatott el hozzánk és vele együtt mondtuk el a kis versikénket, ami a boldogságról szól. A versike végén megöleltük egymást. Jó volt látni, hogy nagyon jól esik a gyerekeknek az ölelés. Ezt követően egy animációs történetet néztünk meg a „Ne add fel a startnál!”,ami a pingvin és a strucc versenyfutásáról szólt. A történet megtekintése után megbeszéltük mit is láttunk a videón és levontuk a következtetést, hogy célunkat csak akkor érhetjük el, ha leküzdjük a félelmünket és kitartóak maradunk, nem pedig bedugjuk a fejünket a homokba, ahogy a strucc tette. A téma kapcsán a gyerekek elmondták mit szeretnének elérni… elhangzott az, hogy szeretnék megtanulni a cipő megkötését, egyedül öltözni, megtanulni biciklizni. Megerősítés céljából célba-dobó játékot terveztem be. Két csoportba sorakoztak a gyerekek, s a feladat az volt, hogy a babzsákkal beletaláljanak a karikákba. Nagy sikere volt ennek a játéknak. Ha előre nem sikerült, másodszorra ismét megpróbálták. Nem adták fel! Ezt követően elmeséltem nekik a „Boldogvár c.meséjét”. A mese nagyon tanulságos volt számukra. Elmondták, hogy nem szabad feladni, meg kell próbálni a célunkat elérni. A munkafüzetből elvégeztük a célok elérése feladatot, a gyerekek kiszínezték, mit szeretnének elérni.Közben meghallgattuk a hónap dalát.