Megküzdési stratégiák – védőpajzs

pajzs-10.jpg

Február havi témánk a „megküzdés” volt. Napjainkban egyre több gyermek, szülő, kolléga tapasztalja meg, milyen sok rejtett indulat, rosszindulat, agresszivitás van a gyermekek között, az osztályközösségekben. Ezek sokszor, sokáig a felszín alatt munkálkodnak, s mire kiderülnek, már tényleg nagy a baj. Apró, jelentéktelennek tűnő csínytevéssel indul, s mély lelki sebeket okozhat. Ebben az osztályban is felszínre került, hogy egyes tanulók kiközösítve, kirekesztve érzik magukat. Abban próbáltam nekik segíteni a téma feldolgozása során, hogy gondjaikkal kihez fordulhatnak, milyen megküzdési stratégiákat alkalmazhatnak.
Bemelegítésként a beszélgető körben a megküzdés kifejezés betűinek felhasználásával mondtak a tanulók olyan módszereket, amelyek segítenek nekik egy-egy feszült helyzetben megnyugodni. A segédanyagban található hívóképek szintén adtak ötleteket a feszültség levezetésére.
Ezek után a kirekesztés témát egy dallal vezettem fel. https://www.youtube.com/watch?v=jbGBMxxv7Zc
A spontán tanulói megnyilatkozásokból rögtön kiderült, hogy bizony több tanulónak is van negatív tapasztalata, hiszen hosszabb, rövidebb ideig saját bőrükön megtapasztalták, milyen kirekesztettnek, kiközösítettnek lenni.
Drámajáték keretében (én játszottam a negatív szereplőt) megpróbáltam magam köré társakat, cimborákat, szövetségeseket gyűjteni, s a rossz cselekedetekbe, mások kiközösítésébe bevonni a tanulókat. Ők pedig gyakorolhatták a szituáció keretében azt, hogyan mondjanak erre NEM-et.
Két rövid videót néztünk meg, melyet a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács készíttetett a bántalmazásról, zaklatásról, bullying-ról.

A harmadik videó nagytetszést aratott: https://www.youtube.com/watch?v=5aZkk2iUY2k
Nagyon jó megoldásnak találták azt, ahogy a nagyobb, idősebb fiú a kirekesztett gyerek pártját fogta.
A filmek megnézése után arról beszélgettünk, melyek azok a pozitív emberi értékek, melyek minket megerősítenek, s segítenek abban, hogy ne legyünk bántalmazottak, kirekesztettek, s felismerjük környezetünkben a segítségre szorulót.
Ezekre jutottunk:
Becsületesen élem az életem, becsülöm és tiszteletben tartom embertársaimat és önmagamat is. Keresem az igazságot, nagy az igazságérzetem, tudom, hogy egy dologgal kapcsolatban több embernek is lehet igaza, el tudom ismerni mások igazát, de ha úgy érzem, hogy igazam van, kiállok magamért, társaimért. Igyekszem békében lenni másokkal, elfogadom őket olyannak, amilyenek, segítő szándékú kritikát fogalmazok meg velük szemben, belső békém elérésére törekszem. Igyekszem, kimutatni a szeretetemet, tiszteletemet, hiszen nekem is nagy szükségem van ezek viszonzására. Kerülöm, nem tűröm az erőszakot.
Végül elkészítettük azt a pajzsot, mely osztályunkat, közösségünket minden negatív erőtől megóvja. Mintának Amerika kapitány pajzsát vettük, mivel a történet közel áll ehhez a korcsoporthoz. Végül a Vasember emblémáját is felhasználva kisebb pajzsokat is készítettünk, melynek egyes részeibe védő, óvó, megerősítő kifejezéseket írtak a tanulók. Nagy létszámú osztály lévén többen szabadon választott csoportokba rendeződtek, s a több elkészült munkából lett egy nagyobb kompozíció.

Képek