Megküzdési stratégiák

5-5.jpg

A februári hónap témaköre a megküzdési stratégiák voltak. A téma feldolgozását beszélgetéssel kezdtük. Megbeszéltük mit is rejt magába a megküzdés és milyen tulajdonságok szükségesek ahhoz, hogy sikeresen el tudjuk érni céljainkat.
A munkafüzet képeinek segítségével a pozitív és negatív érzelmekről ejtettünk szót. Megvitattuk, hogy milyen technikákat vethetünk be a negatív érzelmek leküzdése céljából.
Az Aranykulcs meséje után beszélgettünk a tanulók álmairól, vágyairól és a megvalósulásukhoz vezető útról, küzdelmekről; majd a meséhez kapcsolódó képet színeztük ki.
Az óra hátralévő részében játékos feladatokat végeztünk: együtt, közös erővel magas tornyot építettünk, majd hajótöröttként egymásba kapaszkodva küzdöttünk a túlélésért.

Friedrich-Mészáros Erika – osztályfőnök

Képek