Megbocsátás és Földnap

- Csoport neve: kivancsiak8_10d
- Speciális Általános Iskola
- Kategória: Tanulásban akadályozottak
- Téma: Megbocsátás
- (108 megtekintés)
Két Boldogságórát tartottunk melyeken, az elsőn a megbocsátás volt a téma míg a második esetében a Föld napját ünnepeltük.
A megbocsátás témán belül többnyire iskolán és családon belüli kapcsolatokhoz fűződött a beszélgetésünk, melynek során a gyerekek felelevenítették sérelmeiket (főleg anyával és iskolatársakkal szemben éreztek haragot és bosszúvágyat).Miután elmesélték a történteket és megnevezték az érzelmeiket is az adott szituációval szemben, elmondták azt is, hogy miként oldották meg illetve hogan tudtak megbocsátani társuknak, szüleiknek.Volt olyan eset is, amikor egyik kislány saját hibáit is beismerte, melyet édesanyjával szemben követett el. A megbeszéléshez az oktatási segédanyagban található mellékletet használtuk. A gyerekek által felsorolt tartalmakat a csoportvezető jegyezte le.
A második óra a Földnap ünneplését tartalmazta, amikor meghallgattuk illetve megpróbáltuk elénekelni a „Gyújts egy gyertyát a Földért” című dalt, majd kimentünk az iskola udvarára és a természet szépségeit figyeltük meg beszélve a környezetvédelemmel kapcsolatos viselkedés fontosságáról.