Megbocsátás

30739584_1605570666164322_1888356979563298816_n.jpg

Áprilisi témánk a megbocsátás volt, aminek külön örültem, hiszen mindig aktuális az óvodai csoportban. Tízórai előtt már megkezdtük a téma feldolgozását. Mint mindig, először relaxációs játékokat játszottunk, hogy egy kicsit ellazuljanak a gyerekek, illetve, hogy ráhangolódjanak az adott témára. A relaxációs játékokat mindig az évszaknak megfelelően választom ki. Most a „Hervad a virágom…”, és a „Napra forgó…” kezdetű játékokat játszottuk el.
Majd kötetlen beszélgetés keretében megkérdeztem őket, hogy előfordult- e már, hogy megbántottak valakit. Ha igen, akkor, kit. Kinek lenne kedve elmesélni, hogy mi történt. Ezután megbeszéltük azt is, hogy mit lehet tenni ilyenkor, hogyan tudunk bocsánatot kérni.
Megkértem őket, hogy gondolják végig a délelőtti napot, van – e olyan kisgyerek a csoportban, akivel összevesztek, vagy esetleg megbántották. Ha igen, menjenek oda nyugodtan, és kérjenek elnézést, majd öleljék meg egymást.
Nagyon örültem, mert a nagy illetve a középső csoportosok már szépen, önállóan hozzá tudnak szólni a témához. Egyre jobban megfogalmazzák a gondolataikat. Bátrak voltak, és őszintén elmesélték, hogy kivel volt konfliktusok a nap során.
Tízórai után elbáboztam nekik a témához tartozó mesét. Nagyon szeretik ezt az előadásmódot, főleg mivel a csoportunk nagy részét kiscsoportosok alkotják. A mese után megbeszéltük, hogy miért haragudtak meg a sünire a barátai. A mese lezárásaként eljátszottuk egy játékot. A gyerekek járkálhattak körbe, majd amikor tapsoltam, azzal, akivel éppen szemben voltak, meg kellett fogniuk a kezét, és elmondani az egyik varázsszót.

Képek