Megbocsátás

- Csoport neve: Bagoly csemeték
- CSEMETELIGET NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA
- Kategória: Óvodások
- Téma: Megbocsátás
- (352 megtekintés)
„Elfogadni, szeretni, egymásra odafigyelni… a legszebb érzések, melyek csodássá teszik a lelkünket”.
A program a veszélyhelyzet idejére esett, így a témát ajánlásként töltöttem fel a csoport oldalára.
Javasoltam a szülőknek, hogy beszélgessenek a gyermekekkel a megbocsátásról.
Szoktak-e bocsánatot kérni? – Ha nem, meg kell nekik tanítani azt, hogy tudjanak bocsánatot kérni, ha valakit megbántottak, vagy rosszat tettek valakinek.
Kellenek azok a bizonyos varázsszavak: „sajnálom, bocsáss meg, ne haragudj, köszönöm és főleg szeretlek”.
Fontos, hogy érezzük, nekünk is meg lehet bocsátani.
Azt is tudatosítanunk kell bennük, hogy tudjanak másoknak is megbocsátani, ha valamilyen módon bántották őket. A megbocsátáshoz idő kell, a fájdalmak általában nem gyógyulnak gyorsan. A megbocsátás egy folyamat, és időre van szükség, hogy feldolgozzuk az érzéseinket. Jó, ha a gyermek már kiskorában elsajátítja ezt a folyamatot.
Ajánlottam a „Mese a megbocsátásról” című blogmesét, és ráadásként „A só” című mesét – Szabó Gyula előadásában.
A témához fűződő feladatokat, színezőket és nyelvtörőket javasoltam még a gyerekeknek.