Már másképp gondolom! – Mese a magányos törpéről – versenyfeladat

Barátok.jpeg

Egri Szalapart EGYMI és Kollégium
Enyhe értelmi fogyatékos tanulók általános iskolája
Forrásvíz csoport

A társas kapcsolatok témát feldolgozó órán, a mese továbbgondolása előtt a társasjátékozás alatt beszélgettünk az iskolai, otthoni kapcsolatainkról. A barátság időnként problémákkal, összeveszésekkel és örömteli kibéküléssekkel járnak. Különbözően vélekedtek a tanulók ki, mit tesz meg a barátjáért. Élesen elítélték az érdek-barátságot és sokat meséltek arról, hogyan állnak ki a többiekkel szemben a barátok igazáért. A barátságárt áldoznak idejükből és sok közös élményt, emléket őrizgetnek. A beszélgetés fonalát szőtték Naftalin meséjébe:

Már másképp gondolom!
„Naftalin, a törpe ma is magányosan sétálta körbe birtokát, hiszen valamiért egy ideje senki feléje sem nézett.”

Örült, hogy a birtok minden része rendben van. Szépek a virágok, sokat nőttek a bokrok. Sok ideje van, mióta kiköltözött ide, senki nincs körülötte. Azzal foglalkozik ugyan, amivel akar, de mindig egyedül van. Olyan sincs, akinek meg tudná mutatni, milyen szép a birtoka. Ezen el is kezdett gondolkozni, hangosan beszélt:
– Egyedül vagyok, nem jár erre senki. Mit tegyek, hogy szerezzek magamnak barátokat?
Járkált, járkált és eszébe jutott, hogy korábban voltak barátai, de Ő nem szeretett eljárni hozzájuk, hiába hívták meg. Senkire nem volt ideje, ez az oka, hogy már lassan hozzá sem jött senki. Kezdetben jól eltöltötte az időt egyedül is, de most már hiányozik a társaság, a beszélgetés. Már kíváncsi is volt, mi lehet a korábbi barátaival.
– Kitaláltam, hogy meghívókat viszek nekik és beleírom, hogy finomságokat sütök! Várom Őket szeretettel és megírom azt is, hogy sajnálom, hogy korábban nem értékeltem a barátságukat, de már másképp gondolom. Remélem, megbocsátanak!
Így is tett. Gyártotta és kihordta a meghívókat. Bízott benne, hogy korábbi barátai elfogadják a meghívást. Sütni, főzni kezdett az illatok mindenfelé szálltak. Elérkezett az idő, hogy meg kellett volna érkezni a vendégeknek. Már a szíve is nagyon dobogott a várakozásba.
És egyszer csak megérkeztek!!!! Jöttek sorra: Mogyoró, Eperke, Misztikó, Babci.
Naftalain nagyon boldog volt és a többiek is. Mindenki hozott ajándékot, de Naftalinnak a legnagyobb boldogság az volt, hogy eljöttek. Sokat beszélgettek a régi emlékekről. Már sötétedett, amikor készülődni kezdtek hazafelé. Naftalin nem volt már szomorú, mert megbeszélték a következő találkozást: Mogyoróhoz mennek a jövő héten. Ő is mindenképpen elmegy, mert rájött, hogy a barátokkal töltött idő milyen értékes. A barátokra időt kell szánni, meghallgatni őket, közös programokat tervezni. Boldog volt a találkozástól, este az ágyban is az élményekről gondolkozott.

Képek