Lexikon

A történet a mai, rohanó világban játszódik, ahol sajnos egyre több problémával kerülnek szembe a gyerekek. A főszereplők két fiú és egy lány, akibe mindketten szerelmesek. Mindhárman egy iskolába járnak, a fiúk ugyanabba az osztályba. Egymás mellett ülnek, jóbarátok, de mindketten ugyanabba a lányba lesznek szerelmesek. Még nem tudják a megfelelően kezelni a helyzetet, sok vita, veszekedés származik ebből a helyzetből. Csak érzelmeikre hallgatnak, és a féltékenység, a düh és a harag lesznek tetteiknek tanácsadói. Sok konfliktus származik ebből a helyzetből, de végül segítségükre siet az egyik fiú testvére, az idősebb bátyja. Leülteti a két fiút és szembesíti őket azzal a helyzettel, amibe kerülte. Reálisan és világosan felvázolja előttük a problémát, csak arra és az ebből származó negatív következményekre fókuszál. Próbálja megmutatni a fiúknak a lehetséges kiutat. Elmondja nekik, hogy a szerelmek jönnek-mennek az életben, de a barátság örök. Saját személyes tapasztalatait is megosztja velük a téma kapcsán. Sikerül kibékíteni a fiúkat és nem csupán ezt érte el, hanem rádöbbentette őket arra is, hogy a problémákkal hogyan lehet ügyesen is megküzdeni.