Levélszív

4-18.jpg

7. osztály, Vagányok

Nem minden évben élvezhetjük a vénasszonyok nyarát, idén azonban csodás napokat adott nekünk. Ezt ki is használtuk a 7. osztállyal. Fogtuk magunkat és felkerekedtünk egy sétára. Optimista gyaloglók lettünk. Előtte azonban optimista bemelegítést tettünk. A gyerekek párban állva megosztották egymással a sétával kapcsolatos félelmeiket. Majd azon nyomban kerestek rájuk feloldó gondolatokat. Ezek után kimentünk a természetbe, ahol megfigyeltük azokat a dolgokat, amik jó érzéssel töltenek el minket. Előkerültek őszi termések, színes levelek, madáretető. Majd közösen készítettek a rengeteg pompás színű levelekből egy szívet. Nagyon jó volt őket nézni és velük együtt örülni!

Képek