Legyünk optimisták!

Legyünk optimisták!

Október témaköre: Az optimizmus gyakorlása
(október 21.)

A 6. órát közös énekléssel kezdtük, majd jött a relaxáció.
A gyerekek teljes mértékben tudtak azonosulni ’A szomorú királykisasszony’ című mese főszereplőjével. Megbeszéltük, hogy hogyan szokták egymást jó kedvre deríteni. Elmondták, hogy ők nem szeretnek rosszkedvű emberek társaságában lenni, mert akkor egy idő után ők is szomorúak lesznek. Nagyon aktívan dolgoztak, sikerült őket már az óra elején motiválni, így sokan jutottak szóhoz az órán. Mivel tetszett a diákjaimnak a történet, ezért érdeklődéssel fogadták a szituációs feladatokat. Az eltérő képességű gyerekek természetesen más-más feladatot kaptak. A tehetséges gyerekek inkább az önálló véleménynyilvánítás terén tudták megcsillantani képességeiket. De a gyengébb képességű gyerekek is kaptak testhezálló feladatot a különböző játékokban. Az egész órán remekül együttműködtek, senki sem volt kiközösítve, közösen segítették egymást. Az óra közben többször felhívtam a figyelmüket arra, hogy kit, hogyan lehetne bevonni a munkába. Úgy láttam, hogy az órám elérte célját, hiszen a diákjaim megértették a történet tanulságát és ezzel kapcsolatban el is mondták véleményüket.
Készítettünk közösen egy vidám napocskát, ahová a gyerekek kis cetlikre felírták, hogy mit sikerült a hónap folyamán sikeresen megoldaniuk.
Az órák után azt vettem észre, hogy gördülékenyebben oldják meg még akár a nehezebb feladatokat is. Kölcsönösen segítették egymást, ami az éppen adódó nehézségek megoldásában is sokat jelentett számukra. Az óráimnak, úgy érzem, hogy pozitív nevelő hatása volt a gyerekek viselkedésére, illetve az önértékelésüket is sikeresen befolyásolta. Optimistábban álltak hozzá a különböző feladatokhoz. A legjobb élményem az volt, hogy boldognak és aktívnak láttam őket a feladatok oldása közben. Még a viselkedészavarral küzdő gyerkőcöm is elfogadóbb, segítőkészebb volt társaival szemben, amiért természetesen nagyon megdicsértem a többiek előtt. Sok piros pontot és csillagot tudtam kiosztani az óra végén.
Meditációval zártuk az órát. Majd elénekeltük ’Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok’ című dalát. Boldog voltam, mert igazán jó hangulatban teltek az órák.

Képek