Légy vidám!

Legy-vidam.jpg

Optimizmus
Az októberi boldogságórát tánccal kezdtük. A tanulók által választott dallal megalapoztuk az óra jó hangulatát. A rímjáték nem volt könnyű feladat számukra, de segítséggel megbirkóztak vele, és jókat nevettek a próbálkozások alatt. Ezt követően meghallgattuk Bagdi Bella Pozitív gyerek vagyok című dalát. A Montázs-plakát feladat előkészítését már korábban elkezdtük az újságok begyűjtésével, majd a képek keresésével és vágásával. A képek sorba rendezésénél az árnyalatnyi különbségek felfedezésében egymást segítették tanulóim. Ezután következett a képek felragasztása, melyben mindenki részt vett képességei szerint. Az órát a hónap dalának ismételt meghallgatásával zártuk, mely nagyon jó hangulatban telt.

Képek