Légy hálás, a hála a szeretet gyökere. :)

- Csoport neve: MargarétaArló
- II. sz. Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (443 megtekintés)
Az új csoportom vegyes életkorú, kicsit féltem hogy a kisebbek hogyan fogják fogadni az új fogalmakat, témákat. Azonban a hét végére teljesen megnyugodtam mert nagyon érdeklődő volt a csoport és szeretettel fogadták a feladatokat és a játékokat. A hét végére megértették a hála fogalmának jelentését. Önálló gondolatokat is képesek voltak megfogalmazni a nagyobb gyermekek.
1. nap: A csoportba megérkezett Dórika, aki nagyon félt a gyerekek egyből befogadták és szeretettel fogadták 🙂 Megbeszéltük hogy Dórika mese világból érkezett hozzánk és hogy nincs hol laknia. A gyerekeknek az volt az első feladata hogy csukják be a szemüket és képzeljék el a boldogság várát, majd kinyitották a szemüket és meglátták az általam előkészített színes várat és megbeszéltük, hogy abba fog lakni Dórika.
Ezután beszélgettünk a boldogság fogalmáról, érzelem kifejező kártyákat néztünk és csoportosítottuk őket pozitív és negatív érzelmeket kifejezőek és megszámláltuk azokat.
Ezután megnéztük a érzelem kártyákat és azokról beszélgettünk hogy melyik okoz nekünk boldogság érzetet.
Majd meghallgattuk Bagdi Bella: Boldog vagyok című dalát és táncoltunk rá.
Akinek volt kedve kiszínezhette az általam rajzolt boldogság várat.
Valamint nagyobb fiúk építettek faépítőből és dublóból boldogság várat.
2.nap: Meghallgattuk Bagdi Bella dalát újra és táncoltunk egyet. Majd átismételtük a tegnap tanultakat. Bevezettem a hála fogalmát, beszélgettünk mit jelent ez a szó.
Készítettem nekik egy hálatablót, ami összefoglalta számukra a fő témákat amiért hálásak lehetünk. Majd játszottunk újra a kártyákkal.
Ezután pedig írtunk egy mesét a Jóságos medve címet adtuk neki.
3.nap: Felolvastam nekik az általuk kitalált mesét, amit megírtam nekik, szépen megfogalmazva.
Ezután a Hálafa meséjét meséltem el nekik, megrajzoltam a mesét így képeken követhették végig a mese folyamatát.
Ezután elkészítettük a csoport hálafáját. A tenyerüket kivágtuk, kiszínezték az ujjaikat a tenyerükbe pedig volt aki bele tudta rajzolni, volt akinek én rajzoltam bele amit kért, mi az amiért ők hálásak majd felragasztották az előre megragasztott hálafájukra.
4.nap: Relaxációval kezdtünk Bagdi Bella : Szép nap ölelj át engem című dalára, Magok voltunk, akik kinőttek a földből majd hajladoztunk virágként a szélben. A gyerekeknek nagyon tetszett, élvezték így többször el kellett játszanunk. Ezután a munkafüzetből kimásolt Miért vagyok hálás ? színezőről beszélgettünk és utána mindenki kiszínezhetett 3 dolgot róla ami számára a legfontosabb. Közben a fiúk újabb boldogságvárakat építettek.
5.nap: Megnéztük a Mese az öreg tölgyről című mesét. Átbeszéltük amit a héten tanultunk. Megtanultuk közösen az Alma, Alma piros alma című dalt énekelni és mutogatni.
Elkészítettük a hálapárnánkat, mindenkinek meg kellett keresnie a saját jelét és felragasztani a hálapárnára és közben mondania egy dolgot amiért ő hálás az életben. Meg is ölelgették a párnát. A párnát a csoportban helyeztük el és megbeszéltük hogy aki szomorú vagy jó kedvű bármikor megölelgetheti a párnát 🙂
A hét zárásaként pedig felhelyeztük a hét jelképét a várunk első lépcsőfokára. Majd elkészítették a 2 db saját hála virágukat, amit a hálakertünkbe gyűjtöttünk össze 🙂 amikor elkészültek és felragasztották a virágokat mindenki, aki szeretett volna elmondta vagy azt hogy miért készítette vagy azt hogy kinek készítette, nagyon élvezték ezt a feladatot is a gyerekek 🙂
A hetet sikeresen zártuk le. Az elkészült alkotásokat a bejárathoz helyeztük, hogy a szülők is meg tudják tekinteni, miket készítettek a gyerekek a héten.





