Légy elszánt és menni fog

Légy elszánt és menni fog

A foglalkozás kezdetén elmondtam a gyermekeknek, hogy mit is jelent megküzdeni valamiért, egyáltalán miért érdemes küzdeni, majd kinyitottam egy borítékot, amit „Boldog Jolán” küldött a gyerekeknek. 4 próbát kellett kiállni, amit ha teljesítettek, elmondhatták, hogy ők is megküzdöttek valamiért. A 4 próba végén persze egy meglepetés is vár majd rájuk. Az első próba közös volt, mert bizony van, amikor csapatban kell, érdemes dolgozni. Megkellett tanulni egy új dalt énekelni, de különböző feladatokkal. Az elején visszhangjátékkal, majd volt, amikor halkan és hangosan, volt, amikor gyorsan és lassan, és volt, amikor csak a magánhangzókat kimondva lehetett énekelni. A második feladat egy mozgásos játék volt, a csoportot lábbujjhegyen kellett körbejárni, meghatározott útvonalon. A harmadik feladat különböző laminált puzzle-ok kirakása volt, a negyedik pedig kézműves tevékenység, amikor is a csoport díszítéséhez szükséges színes lapokat kellett kivágni, összeragasztani és egybe”fűzni”. Természetesen mindenki kitartó volt, így megkapták a jól megérdemelt meglepetés – pillecukros kakaót.

Képek