Légy boldog és kitartó!

- Csoport neve: Gyöngyvirág 1.
- Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola
- Kategória: Óvodások
- Téma: Az optimizmus gyakorlása
- (121 megtekintés)
Kis csoportosak vagyunk, a gyerekek 2,5 -3 évesek a csoportomban, két hónapja járnak az óvodánkba. Célom, hogy bizalomteljes, szeretetteljes, derűs óvodai légkör várja őket mindennap. Ebben nagy segítségemre vannak a boldogságórák kapcsán megismert, alkalmazott gyakorlatok is. Fontosnak érzem azt, hogy a gyerekek érezzék, itt jó helyen vannak, szeretik őket. Igyekeztem a mindennapi tevékenységek közben is optimizmusra sarkalni őket. Nagyon sok kisgyermek úgy jön óvodába, hogy az önkiszolgálás területén is nagyon önállótlanok. A munkatársammal folyamatosan biztatjuk őket, hogy próbálkozzanak akár az öltözködés területén pld: cipőt le-fel venni, akár a mosdóhasználat közben. Folyamatosan buzdítjuk őket, dicsérjük, és pozitív sikerélményekhez juttatjuk eleinte apróbb segítségnyújtással. Majd meglátják, hogy egyedül is képesek bizonyos feladatok elvégzésére.
Megismerkedtünk Szomorú Szilárddal és Boldog Blankával. Utánoztuk arcunkkal őket, ragacs játékot is játszottunk velük. A csoporthoz eljött Boldog Dóra is, aki elhozta Tódi törpe meséjét. Ez a gyerekeknek nagyon tetszett, a törpe szemüvegét mindenki kiakarta próbálni, majd lehetőség volt arra is, hogy mindenki készítsen.
Ez a hónap igazán boldogan, optimistán telt a megismert relaxációs gyakorlatok és boldogság dalok hallgatásával.