Kövesd a célod

20220131_080710.jpg

A januári boldogságórát az „Égig érő fa vagyok…” kezdetű relaxációval kezdtük, ezzel el is varázsoltuk magunkat egy erdőbe, ahol varázshóesés van. Elképzeltük, hogy hullanak a varázshópelyhek az orrunkra. Amit jó nagy levegővel belélegzünk és kívánunk valamit. Aki hármat belélegzett, az leült a szőnyegre. Megbeszéltük, hogy milyen tulajdonságai vannak egy hópihének, mit éreztünk, ha ráesett az orrunkra. Mivel kiscsoportos gyerekekről van szó, inkább aktuális vágyakat, álmokat fogalmaztak meg (mit szeretnének kapni, mivel szeretnének játszani, hova szeretnének elmenni…). Utána érkezett meg hozzánk az eltévedt medve, Brúnó a térképével – ehhez egy medve plüss bábot használtam. Segítettünk neki a térképen található 4 kapcsot kinyitni, azaz teljesítettük a 4 feladatot (énekeltünk, lufit fújtunk, cammogtunk és kiabáltunk Mackó mamának). Megvizsgáltuk a térképet, hogy merre kell mennie Brúnónak és hol találja a célt, azaz az otthonát.
Majd elővettem egy táblát (amin jelöltem a napokat pöttyökkel), és a foglalkozásokat ábrázoló kártyákat. Felolvastam a gyerekeknek a versikét, megbeszéltük, hogy melyik foglalkozás mit csinál, megkerestük a hozzáillő képet és sorrendbe raktuk a táblán őket. Zárásként beszélgettünk róla, hogy ki, mi szeretne lenni, ha nagy lesz és hogy milyen foglalkozásokat ismerünk, ki tudja megmondani, hogy hol dolgoznak a szülei. Mert az embereknek az a célja, hogy majd legyen egy foglalkozásuk, mikor felnőttek lesznek. Természetesen a kicsiknek nagyon kezdetleges formában mutattam be további képek segítségével, majd foglalkozásokat ábrázoló színezőket kínáltam fel nekik.
A játékos feladatokat úgy válogattam össze, hogy illeszkedjen az éppen aktuális heti témánkhoz, ami a Foglalkozások témakör volt, illetve jó bevezetés volt a következő hétre is, a Maci-hétre.

Képek