Körkérdés – villáminterjú

att.zof2m8KV1MDsk0NERGPr-iFrXwR93LhpdwdjKQrOBtw.jpg

A januári boldogságórán a motiváló idézet megbeszélése után a gyerekek sorban elmondták, hogy ki milyen rövidtávú célt tűzött ki magának, amit megszeretne valósítani a tanévben. A hónap dalát („Van nekem egy álmom”) boldogan hallgatták végig és utánozták a dal szövegét. Rendhagyó volt a januári boldogság óra, mert két személyes riporterstábokat alakítottunk ki, és egy villáminterjú keretében megkérdezhették a gyerekek az iskola dolgozóit, hogy milyen céljaik vannak ebben a tanévben és milyen újévi fogadalmakat tettek az iskolával kapcsolatban. Nagyon élvezték a gyerekek, hogy ők kérdezhettek. Az óra végén pedig eljátszottuk az „Add körbe a varázsecsetet” elnevezésű játékot.

Képek