Kisvárdai Egyesített Óvoda, Móricz Zsigmond Úti Tagintézmény

Kisvárdai Egyesített Óvoda, Móricz Zsigmond Úti Tagintézmény

Az októberi boldogságórák vidámabbnál vidámabb játékokat tartalmaztak. Ilyenek voltak például a relaxációk, beszélgetések és a hónap dala is. Mottóm volt, hogy az optimista emberek sokkal boldogabbak és egészségesebbek. Boldog Dóra segítségével dolgoztuk fel az adott témakört. Csengettyűvel motiváltuk a gyerekeket a „Tódi Törpe varázs szemüvege” című mesére. Elsőként elénekeltük közösen az „Ég a gyertya ég…” című dalunkat és szokás szerint „meggyújtottuk” a gyertyánkat, ami a mese hallgatást végig kíséri. A történet befejeztével színezőt színeztünk ki, a munkafüzet 9. oldalán, ami Tódi törpe házát szimbolizálta. A Csiga-biga csoport gyermekei „varázs szemüveget” készítettek, míg a Katica csoportos gyermekek a „Zöldséges hét” témaköréhez kapcsolódva optimista, boldog, egészséges „kiskertet” készítettek el. Minden gyermek egy répát festett meg, ami ábrázolja az optimizmus jelét, a mosolygós smile-it. A hónapban többször is beszélgettünk a témáról, dalokat hallgattunk, mondókáztunk. A gyerekek örömmel vettek részt ezen foglalkozásokon. A Katica csoport kedvence a „Hipp-hopp,hopp itt vagyok!” című mondóka lett. Szinte nem telt el úgy nap, hogy ne mondogattuk, mimetizáltuk volna el. A Csiga-biga csoportban a gyermekek legnagyobb érdeklődést a Tükör játék felé mutattak. Minden gyermek belenézett a tükörbe és elmondhatta, hogy mi szép és jó önmagában. Mi, pedagógusok a különböző foglalkozásokon, -egész hónapban- ajándékul egy-egy mosolygós smile-ival kedveskedtünk a gyermekeknek, amelyeket kis gyűjtő füzetekbe gyújtöttek össze maguknak, így is motiválva őket és közelebb varázsolni az optimista szemlélethez.

Képek