Kis dolgok nagy örömök
- Csoport neve: AlbertZsanett
- Zalaszentgróti Napköziotthonos Óvoda-Bölcsőde
- Kategória: Óvodások
- Téma: Apró örömök élvezete
- (126 megtekintés)
Reggeli után a gyerekeket a szőnyegre hívtam a mesehívó mondókával (Boldogovi könyv) és elmeséltem az Újra együtt című mesét. Mivel a csoportom már nagycsoport így egy kis mozgással tettük érdekesebbé a mesét, és így akaratlanul is figyelniük kellett, ami a figyelemzavaros gyerekeknek egyben egy fejlesztő kis játékká alakult. A játék szabályát ismertettem a mese elkezdése előtt a gyerekekkel. A két mesefőhős lett a játékunk kulcsfigurája. Elmondtam, hogy az egyik szereplő Góliát dínó, a másik a barátja Pirinkó a törpe. A játék szabály pedig a következő volt. Ha Góliát nevét hallották fel kellett állniuk és lábujjhegyen magas tartásban nyújtózkodni kellett. Viszont ha Pirinkó nevét hallották guggolni kellett. A mesét annyiban módosítottam, hogy többször beleszőttem a két meseszereplő nevét. Törökülésben ültünk a szőnyegen és elkezdtem a mesét. Élvezték a gyerekek, folyamatosan figyeltek és mivel mozogtak is a mese közben nem is rendetlenkedtek. A mese után megbeszéltük, hogy ki milyen állatot ismer, aki termeténél fogva lakhattak volna a hősök házában. Góliát nagyon sok lakótársat kapott, Pirinkónál kicsit segíteni kellet, egy plüss figurát mutattam, ami akkora volt, mint Pirinkó (szerintem). Ezután már záporoztak az ötletek. Utána kártyákat raktam ki, amin az érzékszervek voltak. Aki felismerte valamelyiket felvehette és összegyűjtöttük közösen, hogy a kitalált érzékszervvel mit érzékelünk. Ezek után tettem fel a kérdést: Hogyan segíthetünk azoknak, akiknek valamilyen érzékszerve nem úgy működik, ahogyan nekünk? (vak és gyengén látó, siket, mozgáskorlátozott). Tájékozottak voltak a gyerekek a témában, mivel nem először beszélgettünk erről. Ezután kipróbáltuk, milyen lenne az ő helyükben lenni. Játszottunk „Szembekötősdit” és „Fülbekötősdit”. A játék után egy nagy csomagolópapírt fektettem a szőnyegre, amire ráfektettük a legalacsonyabb kisgyereket (a gyerekek maguk választották ki) és körberajzoltuk. Ezután a dajka néni segítségével (újságokat tett az asztalra és ollókat) mindenki szabadon keresgélhette meg azokat a dolgokat és vághatta ki, amik örömet okoznak számára, legyen szó legóról, csokiról, bicikliről. Ezeket mind felragasztották a körberajzolt gyerekünk köré. Hogy ki mit vágott ki, nagyon sok mindent elárult nekünk (szociális helyzetből adódó hátrányok, anyagi helyzetből adódó lemondás ill. elhalmozás…stb.