Kis barátom hogy vagy?

- Csoport neve: negyvandor
- Baracsi Négy Vándor Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Társas kapcsolatok
- (75 megtekintés)
A gyermekek a lecsendesítést követően, megkérdezte mindenki a tőle jobbra ülőtől, hogy „kis barátom, hogy vagy?” Erre választ is kapott, majd így folytatódott a kör… Ezután egy karikát kaptak, amin úgy kellett átbújnia mindenkinek, hogy kézzel nem nyúlhattak hozzá, mert egymás kezét kellett fogniuk, a kör nem szakadhatott meg. Ügyesen, találékony oldották meg ezt a feladatot. Készítettünk egy barátsághálót, bárki bárkinek adhatott a fonal gombolyagból, akár többször is kaphatott valaki, vagy visszaadhatta annak akitől kapta… Addig játszottuk, míg mindenki kapott a hálából egy darabot. Elkészült mindenkinek a barátságfája is, a kezük volt a fa, az ujjai a fa ágai, és 5 barátot (vagy olyan gyereket, kellet megnevezni akivel szívesen jatszik), majd őszi préselt leveleket ragasztottak rá, díszítésnek. Ezt a képet haza is vihették, hogy otthon is elmondhassák kik a barátaik…
A gyerekek a feladatok közben nagyon jól érezték magukat, örömmel végezték, kicsit jobban figyelnek egymásra.