„Keressük meg Brúnó macit!”

- Csoport neve: Nyuszi csoport EP
- MAKÓI ÓVODA
- Kategória: Óvodások
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (83 megtekintés)
A kiscsoportos korosztály életkori sajátosságaira építve bábjátékkal motiváltuk a gyermekeket ebben a témában.
Boldogságóráink központi szereplője: Boldog Dóra bábunk segítséget kért a Nyuszi csoportos gyerekektől, ugyanis maci barátja: Brúnó, elveszett. Célunk, hogy megtaláljuk Brúnót. Ehhez azonban különféle feladatokat kell megoldani. Tehát a célt kitűztük, most már csak elérni kellett. A közös csatakiáltásokkal az együttműködés, összefogás, önbizalom erejének hangsúlyozása volt a célunk: „ Ügyesek vagyunk! Bátrak vagyunk! Együtt megcsináljuk! Hajrá Nyuszi csoport!”
Átmentünk a tornaterembe, ahol Bagdi Bella: Van nekem egy álmom című dal szövegének megfelelő ügyességi gyakorlatokat kellett végrehajtani a gyerekeknek. Pl.:”ha hosszú utat kell megtenni érte, én addig megyek, míg oda nem érek..”- hason fekvésben csúszás padon.
„ha magas hegyeket kell megmásznom érte, addig mászok, amíg a csúcsra nem érek..”- járás lábujjhegyen, karok magas tartásban.
Célba dobás közben beszélgettünk a gyerekekkel arról, milyen érzés, amikor bele tudjuk dobni a babzsákot a célba. A feladatok elvégzése után természetesen kiszabadult Brúnó, melyre reagálva eljártuk örömtáncunkat a Bagdi Bella: Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek című dalára. Kiszíneztük, felragasztottuk a célok elérésének jelét a Boldogságvárunkra. Már az ötödik lépcsőfokon vagyunk! Jutalomjátékunk: bújócska a szivárványlepel alatt.
A téma fenntarthatósága érdekében a huncut Brúnó maci többször elbújt, elveszett, beszorult és ilyenkor Boldog Dóra mindig a Nyuszi csapatot hívta segítségül.
A téma továbbadása a szülők bevonásával valósult meg, hiszen a kezdetektől együttműködnek, sok jó visszajelzés érkezik a Boldogság óráinkkal kapcsolatban tőlük. A szülők feladata az volt, hogy találjanak ki egy otthoni célt (legyen szép a lakásunk), melynek érdekében adjanak a gyermekeiknek kisebb megbízatásokat. Legyen kiemelt szerepe annak, hogy EGYÜTT érnek el a kitűzött célhoz (terítsünk meg a vacsorához, hajtogassunk szalvétát, díszítsük fel a szobád..stb). Ezekről küldjenek fényképet, melyet az óvodában közösen megnézünk és beszélgetünk róla. A szülői visszajelzések alapján, úgy gondoljuk, a családokban sikeresen elültettük a kis magocskákat, hogy a mai kor gyermekeihez ez az út könnyebben elvezet, mint a hagyományos módszerek.
Úgy érzem, annak ellenére, hogy 4 éves korosztályról van szó, nagyon sikeresen működik a Boldogságóra csoportunkban és a családokban is. Mi óvónők nagyon szeretjük, bennünket is magával ragadnak a boldogság fokozó technikák. Örömmel tapasztaljuk, hogy a gyermekek elfogadták, kérik, igénylik ezeket a pillanatokat, sikeresen fejlődik társas kapcsolatuk, viselkedéskultúrájuk, közösségi magatartásuk. Látványosan jól érzik magukat a csoportban, bizalommal fordulnak a felnőttekhez és társaikhoz. A Boldogságórákon a csendesebb, visszahúzódó és bátortalan gyermekek egyre inkább feloldódnak, nyitottak a különféle játékokra.
A mai napi mosoly: a gyermekek nyugodtan, csendesen játszottak, mindenki azzal, amivel szeretne. Halkan szóltak a Bagdi Bella gyermekdalok. Én csak figyeltem az elmélyülve játszó gyermekeket, ahogy mozog a szájuk a dal szövegére, néhányan ringatóztak a dallamra. Amikor belépett szobánkba egy dajka néni, aki láthatóan kissé lehangolt volt, az egyik kisfiú megfogta a kezét és azt mondta:
„ Hallgasd csak a zenét, attól boldog leszel. Ülj le és hozok neked egy pohár vizet. Mert én most egy mosolyt varázsolok rád.” Hát ez a mi munkánk igazi nagy gyümölcse.
Hálásan köszönjük, hogy a Boldogságórák által terjeszthetjük a szeretetet és egymásra figyelést.