Karácsonyi angyalok

- Csoport neve: Tengeri csillag csoport
- Bóbita Varázspalota Magánóvoda Óceánárok utcai Telephely
- Kategória: Óvodások
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (101 megtekintés)
Ebben a hónapban még nagyobb hangsúlyt fektettünk a jó cselekedetekre és az egymásra való odafigyelésre. Karácsony közeledtével egyre hangulatosabbá, meghittebbé váltak a mindennapjaink. Összeszokott csoportként már saját szokásaink, hagyományaink vannak. Sokat beszélgettünk a másokról való gondoskodásról, állatokra is kiterjedve, hiszen eben az időszakban sok-sok állat kerül a háztartásokba és nem sokra rá sajnos menhelyekre. A szívem kertje című mesét elolvastam nekik, kérésükre többször is, mert annyira tetszett nekik, az utána következő kérdésekre pedig nagyon ügyesen válaszolt pár gyermek. A jószívű címet is kihirdettük az utolsó héten, amit úgy lehetett elnyerni, hogy apróságokkal megsegítették egymást és minket felnőtteket is. Nehéz döntés volt, hiszen annyira igyekeztek többen is, hogy úgy döntöttem, hogy ezt állandóra bevezetem a csoportunkba, minden hónapban el lehet nyerni a címet. A kislányok szerették volna megajándékozni egymást is, így rajzoltak egymásnak csodás karácsonyi rajzokat, amit utána odaadtak egymásnak és természetesen senki sem maradt szép mű nélkül. Nagyon jó volt ezt a témát is körbejárni, új ötletekkel gazdagodhattam, mellyel a jövőben hatékonyabban tudok dolgozni, illetve továbbfejleszteni is tudom azokat.