Karácsonyfa

bold-dec1.jpg

Előzmények: a csoportban kialakított napirendnek megfelelően reggeli beszélgetőkörrel kezdünk, ahol reggeli imát követően az adott nap aktualitásait beszéljük meg
Beszélgetünk a gyerekekkel egyénileg differenciált módon arról, hogy mit jelent jót cselekedni? Hogyan tudunk segíteni egymáson? Kik a rászorulók és hogyan tudunk rajtuk segíteni?
A gyermekek a reggeli kört követően mosdóba mennek, majd ezt követően hívókép segítségével várom őket a szőnyegen. A mese párna egy plusz segédeszköz a tevékenység kezdeményezéséhez.
A mesepárna elhelyezése oda csalogatja a gyerekeket a szőnyegre.
A szőnyegen való elhelyezkedést követően csengőszóval és mondókával hívogatom a gyermekeket meseországba: „ Meseország, mesevár” című mondóka.
Ezt követően elutazunk a gyermekekkel meseországba.
Hallgassátok meg Az alma és a kerti manó meséjét!
Hajnalban a vadlibák alacsonyan repültek el a kert fölött, s látták, hogy az almafán egy
teljesen zöld alma búslakodik egyes-egyedül.
– Hát te még itt vagy? – kiáltottak rá. – Nem tudod talán, hogy mögöttünk hószárnyakon
közelít a félelmetes, hideg tél? Bújj gyorsan a kamrába!
Szegény alma nagyon megrémült, és ijedtében még jobban elzöldült. Mitévő legyen?
Hiszen ment volna ő szívesen a kamrába, de nem szedték le, mivel olyan halvány az
orcája. A kerti manó is meglátogatta a kertet, ellenőrizte a fákat. Az almafához érve
megtorpant.
– Hát te mit keresel itt? – kiáltotta. – Nem tudod talán, hogy a vadlibák mögött
hószárnyakon közelít a félelmetes, hideg tél? Bármely pillanatban beronthat a kertbe.
Gyorsan bújj a kamrába!
– Bújnék én örömest – mondta az alma – de nem tehetem. Nincs még pír az orcámon, nem
akarnak befogadni.
– Hát ezen igazán könnyű segíteni! – kacagott fel vidáman a kerti manó. – Várj csak egy
cseppet!
Száraz fűszálakból fürgén ecsetet kötött, arany napsugarakat olvasztott egy kettétört
mákfejbe, jól elkeverte frissen szedett hajnali harmattal, s gyönyörű, kicsattanó
pirospozsgásra festette a sápadt alma pufók orcáját.
– Köszönöm, köszönöm! – hálálkodott az alma, és rögtön felderült.
A kertbe gyerekek jöttek, észrevették a szép, piros almát, és odaszaladtak hozzá.
– Nézzétek, milyen gyönyörű alma!
Gyorsan leszedték a fáról, vitték a kamrába, szépen beillesztették a többi alma közé a
polcra, s hát egy se volt olyan szép, ő volt mindenik közül a legnagyobb legkövérebb,
legpirosabb, leggyönyörűbb! Vidáman ült a polcon, s azt se bánta már, hogy jön a tél!
(Lengyel népmese)
Ezután ráhangoló gyakorlattal készítem elő a foglalkozást!
„Almát szedj, ügyesedj!” – nyújtózzatok, mintha az almát akarnátok elérni a fán, majd hajoljatok
előre, mintha kosárba tennétek.
„Szőlőt szedj, ügyesedj!” – törzsdöntéssel nyújtózzatok előre, mintha szőlőt szednétek, majd
törzshajlítással rakjátok vödörbe.
Elmondjuk a mondókát au újainkkal ismerkedve.
Hüvelykujjam almafa,
mutatóujjam megrázta,
középső ujjam felszedte,
gyűrűsujjam hazavitte
a kisujjam mind megette,
megfájdult a hasa tőle!
Figyelem-fejlesztő futójáték: alma, körte, szőlő
A játék elején megbeszéljük, hogy melyik gyümölcs nevét hallva mit kell csinálni. Például: „alma”
– gurulni kell, mint az alma; „körte” – le kell guggolni; „szőlő” – össze kell kapaszkodni, mint a
szőlőfürt, egymás kezét fogva.
Amikor a gyerekek szaladgálnak, kiáltom egy gyümölcs nevet és az ahhoz tartozó mozgást kell
végezni. Először csak kettő-, majd egyre több gyümölcs nevét is mondhatod felváltva.
Ezek után elhelyezkedünk az asztalokhoz, ahova előzetesen odakészítettem az almák elkészítéséhez szükséges kellékeket. Megbeszéljük, hogy az elkészült almák fogják díszíteni a karácsonyfánkat. Amiután elkészültünk a karácsonyfadíszeinkkel együtt elhelyezzük őket a karácsonyfán.

Képek