Jótettkiállítás

- Csoport neve: Rumini3.
- Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola
- Kategória: Alsósok
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (401 megtekintés)
Harmadikosok vagyunk. A hónap elején valamennyien 3-5 vállalást tettünk, melyet igyekeztünk betartani. Figyeltünk ezekre a dolgokra. Rendszeresen nézegettük a lapjainkat, el ne felejtsük, mit vállaltunk. A többségünk sikerrel járt, a többiek konstatálták, sajnos ezt és ezt nem sikerült betartani, de igyekeztek, és ez a lényeg. Emellett a csapat úgy döntött, szeretne valami közös „jó tettet” véghez vinni. Az advent a mézeskalács sütésről is szól, és mi imádunk sütögetni. Így hát arra jutottunk, készítünk több tepsi mézeskalácsot. Gyúrtuk, nyújtottuk, szaggattuk, díszítettük, csomagoltuk, míg elkészültek a kis csomagocskák. Kisfalunkban sok idős ember él egyedül, ezért elhatároztuk, fölkeressük és meglepjük őket egy-egy ilyen ajándékkal. Izgultunk, hogyan fogadnak majd minket a nénik, bácsik. Előre kis kutató munkát végeztünk, kinek a környezetében élnek ilyen idősek. Legnagyobb örömünkre, szívélyesen, meghatódva fogadták el a csomagocskákat. Ettől mi is elérzékenyültünk, mert örömet szereztünk másoknak! Volt olyan néni, aki cserébe egy saját verssel ajándékozott meg minket. És ami még jó volt az egészben, hogy nagy
izgalommal, együtt készültünk a meglepetésre.



