Jótett – kalendárium

49015732_2172249163027194_1736268279191699456_n.jpg

A szegvári Kurca-parti Óvodában decemberben, elkezdődött a folyamatos készülődés, ráhangolódás a Mikulás és Fenyő-ünnepségeinkre. Az adventi időszakban a Kisvakond csoport közösen készített adventi koszorút, adventi kopogtatókat, feldíszítettük a csoportszobánkat, elhelyeztünk az óvoda zsibongójában egy textil anyagból készült kalendáriumot, melyet a csoportokkal együtt közösen használhattunk.

Mi a jótett- kalendárium létrehozásához, először is meggyújtottuk a szeretet lángját, elénekeltük együtt közösen :
,,Ég a gyertya ég,
El ne aludjék,
a szívünkből a szeretet,
ki ne aludjék!”-dalt.
Előzményként beszélgettünk a jó cselekedetekről, a csoport életkori sajátosságainak figyelembevételével, annak fogalmáról, ünnepeinkről, ajándékozásról, ,,öröm adni és öröm kapni” érzésről, mivel tudunk örömet szerezni? -példákat is felelevenítettünk a mindennapjainkból.
A kalendárium napjaihoz Jótevő Angyalkákat színeztünk, melyre jó cselekedeteket fogalmaztunk meg, ezután elhelyeztük azokat. Mindennap megválasztottuk a mi kis Jótevő Angyalkánkat.
Hétvégére Szófogadó Angyalka kártyákat vihettek haza a gyermekek, ígéretüket, jótettüket fogalmaztuk meg, pl.: összepakolok – összepakoltam, szófogadóbb leszek-szót fogadtam, segítek otthon a házimunkában-segítettem stb.. A szülőkkel együtt közösen beszéltük meg, hogy egy jó szóval, erősítsék meg a gyermekeikben a hétvégi jó cselekedeteiket, beszélgessenek erről.
Jó cselekedeteink között volt, hogy a hiányzó gyermekek részére örömöt okozó, meglepetés szívecskéket színeztünk, készítettünk, melyre jó kívánságokat írtunk, elküldtük részükre és megneveztük ki kitől kapta. – Számunkra –óvodapedagógusoknak-, kiválóan alkalmas volt ez a tevékenység arra, hogy társas kapcsolataik alakulásáról, beszélgetés által, információkhoz jussunk.-
Az adventi időszakban a szülőkkel kooperálva karácsonyi ajándék készítős munka-délutánt tartottunk. Együttes összefogással készítettük el, jó/meghitt hangulatban a karácsonyfa díszeket ,,Rénikéket”, melyet hazavihettek a gyermekek ajándékként. Ez az alkalom pozitívan formálta a szülő-pedagógusok, dajka néni közötti kontaktusokat, segítette ebben a rohanó világban a szülők ráhangolódását is a szeretet ünnepére.

Tevékenységeink alkalmával elengedhetetlen a többi Boldogságóráink felelevenítése, hiszen így még jobban elősegítjük a gyermekekben a pozitív személyiségjegyek rögzülését.
Szívesen és örömmel hallgatjuk, táncolunk Bagdi Bella dalaira.

E téma is segítette az örömteli, meghitt várakozás élményének megélését. Jó érzés volt ,,adni”, boldogság ,,kapni”.
Nagy öröm számunkra a szülők nyitottsága, bekapcsolódása. Jó látni, tapasztalni, hogy fontos számukra a gyermekeket érintő ,,megmozdulásaink”,érdeklődőek!

Kellemes karácsonyi ünnepeket és Boldog, szeretetben, egészségben, harmóniában gazdag új évet kívánunk minden KEDVES OLVASÓNAK!
Szeretettel: Kisvakond csoport gyermekei, felnőttei

Képek