Jót tenni jó

IMG_2018-12-20_10-19-37.jpg

A szegvári Kurca-parti Óvoda Szivárvány nagycsoportjában, decemberben a jó cselekedetek témáját dolgoztuk fel. A fogalom tisztázása után a gyerekeknek rengeteg ötletük volt azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudnánk másoknak örömet szerezni, segíteni, jót tenni. A szomszédos idősek otthonában lakóknak és saját családjuknak karácsonyi üdvözlőlapokat készítettünk, fenyőfákat hímeztünk. Minden érintett hálásan, örömmel fogadta a meglepetést. Közösen használt zsibongónkban napi szinten találkozunk a kisebb gyerekekkel, most kiemelt jelentőséggel bírt a nekik nyújtott segítség is. A szülőkkel is jól tudtunk együttműködni. Támogattak minket az otthoni segítéshez lehetőséget adva, napi szinten megbeszélve ezzel kapcsolatos élményeinket. Bagdi Bella dalait a fenyőünnep részeként is sokat hallgattuk. A feladatlapok elemei szervesen épültek be matematikai ismereteink gyarapodásába is. Egész hónapban áthatotta kis közösségünk napjait a meggyőződés: Jót tenni, segíteni másoknak, jó dolog!

Képek