Jónak lenni, jó!

- Csoport neve: napsugarak13
- 13-as számú Napközi Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (85 megtekintés)
A Decemberi hónap, mindig sok csodát rejt magában, s a gyermekek számára ez a legvarázslatosabb időszak.
Ilyenkor hangolódunk az Adventre, várjuk a Mikulást, készülünk a kis Jézus születésére, s közben megélünk sok csodát.
A „Napocska-csoport” óvodásai ebben az évben is nagy lelkesedéssel várták ezt az időszakot, s igyekeztünk megteremteni az ünnepi békés hangulatot számukra, hiszen az ember akkor tud igazán jót cselekedni, ha önmagával és a környezetével is békében van.
Interaktív mesével kezdtük, ahol az esemény szálaiba maga a kis óvodások voltak a szereplők. Ők maguk lehettek József és Mária, akik hírül adták a Jézuska születését. Becsempésztük a Karácsony illatát a csoportba, úgy, hogy közösen mézeskalácsot készítettünk, majd egymást kínalgatva elfogyaszthatták a frissen sült süteményeket. Megtanultunk türelmesnek lenni, figyelmesnek és kitartónak.
A „Napocska-csoport” óvodásai fejlődnek és ügyesednek.