„Jól csak a szívével lát az ember!”

- Csoport neve: Tulipán csoport
- CSÖMÖRI NEFELEJCS MŰVÉSZETI ÓVODA
- Kategória: Óvodások
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (302 megtekintés)
December: Jó cselekedetek hónapja
A létszámunk hétfőre, tízre lecsökkent, nátha, és vírustól való félelem miatt. A lényeg, hogy nagyon családias hangulatban vagyunk. A napot Nimród jócselekedete indította el, aki otthonról tetoválásokat hozott, azt osztogatta, és meg is csinálta a gyerekeknek, sőt nekünk felnőtteknek is. Vidáman, zenéléssel folytattuk, lazán, jókedvvel, még reggeli alatt is hagytam szólni a zenét. A nagy mennyiségű gyermek egy asztalnál ült, ami növelte a családias hangulatot. Azután neki kezdtünk a Karácsonyi ajándéknak, mert ennek elkészítéséhez sokat kellett segítenem. Viszont ezek nagyon jó alkalmak a daloláshoz, beszélgetésekhez.
A relaxálás megint csak egy kis zene volt, még pedig Karácsonyi dal, Gryllus Vilmostól. A Holle Anyó klasszikus meséjét hoztam el, ami persze sok kisgyereknek ismerős volt, de azért ámulattal figyelték. Ez a mese az, ami számomra egyértelműen jelképezi a segítőkészség, és a jószívűség jelenlétét. És valóban, a gyerekek olyan precízen megmagyarázták a mese tanulságát. Kiemeltük a jószívűséget, jócselekedeteket, a segítséget, amit egymásnak, szüleinknek, testvéreinknek egyaránt megtehetünk. A lépcsőfokokat átismételtük, felelevenítettük, ügyesen tudták, mi melyiket jelképezi. Feltettük a szívecskét a negyedik fokra.
Kedden folytattuk az ajándékok készítését anyunak, apunak, testvéreknek. De ma kiegészítettük szívek készítésével, ragasztásával, sorminta készítés szívekből, rajzok kiegészítése szív formákkal. Örömmel használták a formanyomókat. Patrik testvére, ikertestvére, kórházba került, ezért szorongását enyhítendő, ma különösen figyeltünk rá, sokat simogattam, dicsértem, és beszélgettünk. Szíveket is csinált Sophinak. Piros papírszíveket adtak a gyerekek egymásnak, még pedig avval a mondattal, „Azért szeretlek, mert… nem volt egyszerű befejezniük, sokat kellett segítenem. Arra ügyeltünk, hogy mindenkinek legyen szívecskéje, amit hazavisz, mert otthon el kell mondani, miért kapták. Feladatot is kaptak, holnap mindenki elmeséli, otthon milyen jócselekedet hajtott végre anyának, apának, tesónak. A nap zárásaként elültettük a Luca napi búzát, azért, hogy mikor hazaviszik, már legyen szép csíra rajta.
Szerdán az ajándékokat befejeztük, beletettük a mécseseket, becsomagoltuk. Sokan folytatták a szívek ragasztását, vagy még csináltak másoknak is. Kiegészítettem a formalyukasztókat fenyőfával. Patrik örült neki a legjobban. Már csinálta is a képet tesójának. Nimród, és Sári ma szó nélkül mentek segíteni a kisebbeknek öltözködésnél, és rendrakásnál. A mese előtt reláxáló gyakorlatnak körbe ülve masszíroztuk egymást, így senki nem maradt ki. A masszírozó mozdulatokat mutattam, ők meg utánozták. A kezek körkörös mozdulatától, az ujjak cirógató mozgásán keresztül, a háton való rajz készítésén sok minden előfordult. Ezután következett a mese, a Könnytündérről. Az érzelmes mese két, egy szegény, és egy gazdag kislányról szól, hogyan segítenek egymásnak, és egymáson. Az adakozásban pedig a Könnytündér segített. A mese után odajöttek hozzám a gyerekek, teljesen maguktól, és megöleltek, vagy várták a simogatást. Ez számomra a tetszésüket bizonyítja, mert megnyílt a kis szívük a szeretet felé, és ezért ők is szeretetre vártak, ebben a helyzetben tőlem. A nyitott kis szívüket megtöltöttem egy kis vers, és dal gyakorlásával, hiszen várjuk a Karácsonyt, a SZERETET ünnepét.
Csütörtökön tornával kezdtük a napot, ahol be lehetett bizonyítani, milyen ügyesen tudnak segíteni a kicsik, és a nagyok is a terem be- és kipakolásában. A játék ennek megfelelően „Jégvarázs” volt, ahol a megfagyott emberkéket csak mások segítségével lehetett kiszabadítani. A nagy játék hevében észre sem vették milyen sokat szaladtak. A mai barkácsoláson asztali dísz, és képeslap készült a szülőknek, amit szívesen színeztek, és vittek haza. Az öröm a napban, hogy én is kaptam több rajzot, színezőt. A Karácsonyra tanult verseket, dalokat gyakoroltuk, és persze Bella Jobb Veled a világ zenéje sem maradhatott ki a többi táncos zene közül, még a mosdóban azt énekelték: „gyere és éld át, minden most történik veled. Gyere és tégy csodát ez a pillanat az életed, gyere és fogd a kezem szükség van rád, történjék bármi, jobb veled a világ!”
A pénteki napunk a mézeskalács sütéssel telt javarészt, mert mindenki részt vett benne a maga módján. A tésztanyújtás, és szaggatás alatt mindenki elmesélte, mit segített otthon szüleinek. Az elkészült sütikből vittünk kóstolót a szomszéd csoportba, a dadus néninek, és a konyhás néniknek. A szívbe csomagolt mézeskalács átadásánál azt mondták a gyerekek, hogy „azért hoztuk neked, mert szeretünk”. Patrik cuki volt, amikor Ő adta át, akkor az hangzott el: „Azért szeretlek, mert kedves vagy!” A táncot is ők kérték, ezért Bella zenéjét kapcsoltam be. Kívánságműsor volt, melyik mesét mondjam el. A végén, mivel fele-fele arányban kívántak, a Holle Anyót meséltem.
Azt vettem észre, ahogy teltek a napok, egyre természetesebb lett a gyerekeknek, hogy segítsenek egymásnak, és természetesen a felnőtteknek is. Nem kellett szólnom, hogy asztalt terítünk, vagy Mirtillnek a cipőjét ki kell csatolni, ugrottak a gyerekek. Mindenki szívébe beköltözött egy kis „Jócselekedet”!