„Jól csak a szívével lát az ember…”

- Csoport neve: Napocska1974
- GÖDÖLLŐI PALOTAKERT ÓVODA
- Kategória: Óvodások
- Téma: Társas kapcsolatok
- (52 megtekintés)
Erre a hónapra esett jeles napunk: a Márton nap. Izgatottan készülődünk, mostmár második éve erre a napra. Már jól ismerjük Márton Püspök legendáját. A gyerekek szívesen dramatizálják. Ebben az évben a nagyobb gyerekeink a készülődés során már alig várták, hogy újból elkészítsük a lámpásainkat, amikkel útra kelünk, hogy vigyük a fényt a sötétségbe. Tettük mindezt titokban, hogy a kicsinyeink ne szerezzenek tudomást róla. Nekik így meglepetés maradt. Nagy öröm volt nézni, hogy lámpások díszítésében milyen örömmel segítkeztek a nagyok a kisebbeknek. Végre eljött a várva várt délután, amikor útra keltünk a Parkon keresztül kedvenc mászófánkhoz a világító lámpásainkkal. Egész úton szólt a nóta: „Kicsiny kis fényemmel, világítani fogok…” Nagy volt az öröm és az izgatottság, amikor a mászófánál felfedeztük, hogy ott is világítanak az apró fények. Ezek a pici „szent jános bogarak” a ránk bízott gyermekek szülei voltak, akik vártak bennünket a Parkban. Amikor megérkeztünk, eljátszottuk a „Gyertek haza ludaim” című játékot, melyet az akkor még ’láthatatlan’ szülői koszorú kezdett el. Nagy volt az öröm, mindkét oldalon, amikor a ludacskák hazamentek ’ anya ölelésére’. Az öröm után következett a meglepetés piknik, előkerültek a tepsi sütemények és a forró tea. Jóízű beszélgetések alakultak ki a sötétben, a világító lámpások meghitt fényében.
A hónap során fokozottan figyeltünk a társas kapcsolataink ápolására. Ehhez hívtuk segítségül a „Vityilló” című mesét, amit többször is eljátszottunk minden gyermek részvételével. Hangsúlyt fektettünk a baráti kapcsolatok ápolására, a pozitív tulajdonságok kiemelésére. Elkészítettük a barátság pókhálót.