jócselekedetek gyakorlása

IMG_20201209_105833.jpg

A jó cselekedetek témakörét a hét első napján a ” Vissza jött a répa ” című mesével kezdtük. A következő napon elkészítettük az angyalkákat, majd szerdán a relaxációs gyakorlatok, a közös örömtelei tánc és játék után a megadott mesét türelmesen hallgatták végig a gyerekek. A mese után feltett kérdésekre, szinte mindenki szeretett volna válaszolni. Ezután mindenki választhatott a színes szívekből, megbeszéltük, hogy azoknak a csoportunkbeli gyerekeknek a jelét kell ráírniuk , akiknek valamiben segítettek, jót tettek vele. Ennek eredményét már aznap megtapasztaltam az udvari játék során. Mindenki jót akart tenni a másikkal de a legfeltűnőbb számomra az volt amikor, egy pajtásukat akivel nem szívesen játszottak a fiúk, bevettek a játékba, úgy hogy amikor bejöttünk az udvarról a szívecskék egyik fele nagy örömömre, rögtön megtelt.

Képek