Jobb Veletek a világ!

Fenntarthato-boldogsag3-3.jpg

A nevelési év utolsó Boldogságóráját már reggel a szabad játékidőben elkezdtük. A gyerekek számára memóriajátékot készítettem a Boldogságórák szimbólumainak kártyákra rajzolásával, így közösen, játékos formában felelevenítettük az év során feldolgozott témákat.
A mindennapos mozgásunkba is beleszőttük a boldogságfokozó elemeket: kezdő relaxációként magasra nyújtóztunk, mint a Hálafa, majd a megtanult varázsmondókánkra mozogtunk, a varázsszemüveget felvettük, s máris szebben láttuk a világot. Az előttünk álló akadályokat átléptük, végül többféle módon haladtunk (másztunk, gyalogoltunk, „úsztunk”), hogy elérhessük a célunkat. A torna zárásaként meg is érkeztünk a Boldogság várához.
A várat ábrázoló kép köré ültek a gyerekek. Együtt megszámoltuk, hány lépcsőfokot „másztunk meg” eddig közösen. Ahhoz, hogy a tizedik lépcsőfokra léphessünk, új feladatot kaptak a gyerekek: lefordított kártyákból húzhattak egyet-egyet. A kártyákon egy-egy téma szimbóluma szerepelt, s a gyerekek a kártyán szereplő témával kapcsolatos pillanatnyi érzését, gondolatát hallgattuk meg. A játékot Bagdi Bella zenéjével fejeztük be.
A zene után élő boldogságfüzért alkottunk, öleléslánccal zártuk a Boldogságóránkat. A játék során választott kártyák hátoldalára a gyerekek gondolatait is feljegyeztük, s emlékül hazavihették a kártyákat.
Köszönöm a kollégáknak a háttérben nyújtott segítségüket, a téma iránti nyitottságukat, a gyerekeknek pedig az építő megjegyzéseket, gondolatokat.

Képek