Jobb adni, mint kapni

- Csoport neve: Garfild3a
- Bereczki Máté Általános Iskola
- Kategória: Alsósok
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (76 megtekintés)
Az év utolsó hónapját a „jobb adni, mint kapni” kifejezés jegyében töltöttük. Az idén az adakozás, segítségnyújtás érzését szerettem volna megtapasztaltatni és kialakítani a gyerekekben. Így két jótékonysági feladatban vettünk részt. Az első esetben csokoládét gyűjtöttünk a békéscsabai gyermekotthonban élő gyerekeknek. A felhívás olyan jól sikerült, hogy 43 db csokoládét tudtunk küldeni a rászoruló gyerekeknek. A másik jó cselekedetünk pedig a cipősdoboz akcióhoz való csatlakozás. Ebben is lelkesen és odaadóan vettek részt a tanulók. 37 dobozt tudtunk így eljuttatni azoknak a gyerekeknek, akiknek karácsonykor nincs lehetőségük ajándékot kapni.
Igaz nem a feltett feladatokból választottunk,de a cél és a megvalósítás ugyanaz volt. A végeredményt is elértük, mert a segítségnyújtás és az érzékenyítésre nevelés konkrétan megvalósult.