„Jó tett helyébe, jót várj”

20201215_114128.jpg

A foglalkozást Bezzeg Andrea: „Szívem kertje ” c. meséjével indítottuk. A mese meghallgatása után beszélgettünk arról, hogy volt -e olyan pillanat, amikor a gyerekek jót tettek és ezért megdicsérték őket. Közösen megbeszéltük, mi lehet jó cselekedet. Például szemét szedés, a kisebb társamnak segítek a cipőjét bekötni, fölöltözni, ha szomorú, közös játékkal igyekszem megvigasztalni. Ezt követően, előre kivágott angyalka formát színeztünk ki, amivel a gyermekek megajándékozhatják szüleiket, megköszönve nekik szeretetüket. Mikor készen lettünk az angyalkák színezésével, megbeszéltük, hogy a jó cselekedetek jele a szívforma, amit el is készítettünk és be is színeztünk, és az angyalkákkal együtt elhelyeztük a boldogság falunkon. A témát Bagdi Bella: „Jó emberré csak a szívemmel válhatok” c. dalával zártuk.

Képek