„Jó cselekedetek gyakorlása”

- Csoport neve: Keresztesi Katicák
- BIHARKERESZTESI SZIVÁRVÁNY ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE
- Kategória: Óvodások
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (140 megtekintés)
Az Adventi időszak számos lehetőséget adott ennek a feladatnak a kivitelezéséhez. Hiszen a várakozás, szeretet, készülődés, meglepetés, öröm, család mind hozzátartozik ehhez a szép időszakhoz és az adott témához.
A gyerekek nagyon lelkesen készülődtek, hogy minél több embert megajándékozhassanak, elsősorban karácsonyi műsorral, mellyel az ovis társaikat, és az óvónéniket, szüleiket, családtagjaikat, kisbabákat és szüleiket, valamint az időseket örvendeztették meg.
Készítettünk ajándékokat is: – mézeskalácsot sütöttünk, amivel az időseket, szülőket leptünk meg.
Luca búzát ültettünk, melyet a gyerekek szüleiknek ajándékozhattak.
Összességében elmondható, hogy nagyon sok “jó cselekedetet” hajtottunk végre, ami az ajándékozottaknak, a gyerekeknek és nekünk is nagy élmény és öröm volt. A csoport minden tagja részese lehetett annak, hogy nem csak kapni, hanem adni is felemelő érzés.