Jó cselekedeteink

- Csoport neve: Csipet Csapat Őr
- Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
- Kategória: Alsósok
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (72 megtekintés)
A decemberi boldogságórák a Boldogító jó cselekedeteinkről szóltak. A gyerekek is tudják, hogy gyakorlásához nem szükséges semmilyen különleges tehetség, idő vagy pénz. Aki szívből, szeretettel, önzetlenül segít, az, mint a mesékben, mindig elnyeri méltó jutalmát. A segítségnyújtás valóban boldogabbá tesz bennünket, amit az év minden napján kellene gyakorolnunk, nemcsak decemberben.
December 5-én iskolánkba és osztályunkba is- a gyerekek legnagyobb örömére- ellátogatott a Mikulás és napokkal előtte eljuttatták hozzá a megírt levelüket is. Délután pedig jó hangulatú Mikulás-kvízzel és vetélkedővel, sok nevetéssel, vidámsággal és izgalmas feladatokkal zártuk a napot. Adventi kalendáriumot is készítettek a gyerekek. Adventi kedvességkártyák és listák közül minden nap a kihúzó gyerek a lapra írt jó cselekedetet hajtotta végre, aminek nagyon örültek. Csomagolópapírra elkészítettük az osztály karácsonyfáját is, melyre olyan díszeket akasztottak, melyen jótetteket hajtottak végre. Iskolánk, osztályunk idén is csatlakozott az Ágota Alapítvány: Válts egy csokit mosolyra! országos jótékonysági akciójához. A cipősdobozokba rejtett ajándékok és csokoládék formájában mosolyt és örömet szereztünk azoknak a rászorult, állami gondozott gyerekeknek, akiknek ebből kevesebb jut az évben. „Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.” (Példabeszédek11,25.) December 12-én délelőtt iskolánk adventi koszorúján a mi osztályunk ünnepi műsorral egybekötve meggyújtotta a 3., az öröm gyertyáját, melynek fénye emlékeztetett minket arra, hogy a várakozás nemcsak csend, hanem örömteli reménység is.
Kézműveskedtünk is, karácsonyi harangot és manót készítettünk. Az év utolsó tanítási napján megajándékoztuk egymást, valamint jókívánságokat írtak iskolatársaiknak, és ezeket az angyalkák szállították el a címzetteknek. Egész hónapunkat a hit, remény, öröm és a szeretet érzése járta át.





