Jó cselekedet

Jó cselekedet

Szintén beszélgetéssel kezdtünk, kinek milyen tulajdonságai vannak, jók és rosszak egyaránt, ezután tértünk rá milyen jó cselekedetekről hallottak már, ők tettek-e már valakivel jót, ha igen hogyan, tudnak-e vállani ilyet…Mit jelent a kedvesség, mit jelent ez annak a számára, akivel jót teszünk, milyen hatással van rá és ránk is, várhatunk-e cserébe bármit is jócselekedeteinkért, mit jelent az önzetlenség. Elolvastuk Varró Dániel: A macskagrófkisasszony esete a medvevitézzel című meséjét. Ehhez kapcsolódóan rajzot készítettünk. A lányok lerajzolták hogy képzelik el a macskagrófkisasszonyt, a fiúk a medvevitézt. Erdős Sándor verses meséjét is meghallgattuk Egérke új házáról, amihez szintén készítettünk illusztrációt. Végül összeírták, saját maguk mit szeretnének és tudnának segíteni akár otthon, akár az iskolában.

Képek