jó barátok vagyunk

20201126_1048381.jpg

A múlt héten mi is megtartottuk foglalkozásunkat a Társas kapcsolatok témakörében.
A gyerekek nagy érdeklődéssel fogadták ismételten.
A foglalkozást egy relaxációs gyakorlattal kezdtük, melynek során napraforgóvá változtunk és a nap melengető sugarai felé fordultunk.
Ezt követően meghallgattuk, majd együtt énekeltük, s mutattuk Bagdi Bella Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek c. dalát. A gyerekek csoportunkban nagyon szeretnek énekelni, táncolni, kérték, hogy máskor is táncoljunk erre a dalra.
Tánc után leültünk egy körben a szőnyegre és megkérdeztük egymástól, hogy Kis barátom, hogy vagy? Ezen először jót mosolyogtak, de ügyesen tovább adták a kérdést egymásnak.
Süni irigy lesz volt a választott mesénk, melyet elbáboztam a gyerekeknek. Kis-középső csoportos gyerekek lévén inkább érzelmi alapon választottak maguknak szereplőt, de megbeszéltük a mese tanulságát. Beszéltünk a jó és rossz cselekedetekről, a barátságról. Elmondhatták, hogy ki kivel játszik szívesen, sőt egy jellel ellátott barátságszívet is adhattak egymásnak.
Elkészítettük csoportunk szívét, melyre minden gyerek felragaszthatta saját jelével ellátott szívecskéjét. E szív felkerült a Boldogság falunkra.
A témát a barátság jelének megismerésével és a vár lépcsőjére rajzolásával fejeztük be.

Képek