Jégvilág projekt

- Csoport neve: Boldogmehek
- Mesevár Óvoda Marton Utcai Telephelye
- Kategória: Óvodások
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (348 megtekintés)
Jégvilág projektünk, és egyben a Boldogságóra során, egy Sarkvidéki expedícióra indultunk a képzelet szárnyán. Természetesen ehhez a nagy úthoz, alapos felkészülésre volt szükség. Ezért a földgömbön megnéztük, hová is megyünk. Megkerestük rajta hazánkat, megnéztük a szárazföldeket és vizeket is. Megterveztük utunkat az ovinktól egészen az Északi – ill. Déli- sarkig. Célunk az volt, hogy megismerkedjenek az ottani világgal, állatokkal, eszkimókkal.
Megbeszéltük, mit vigyünk magunkkal, hogyan öltözködjünk, miért? Elmondtuk a varázsigénket, mellyel a Sarkvidékre varázsoltuk magunkat. Meg is érkeztünk az Északi-sarkra, egy jégtáblára, nagy hideg és sűrű havazás közepette. Két barátságos eszkimó fogadott bennünket. Elsőként a hideg orrocskák kerültek közelebbi ismeretségbe. Ez volt az eszkimóköszönés, az eszkimó puszi. Mivel nagyon hideg volt, fáztunk is, fáradtak is voltunk, gyorsan hozzá láttunk saját jégkunyhónk megépítéséhez. Ez biztonságos menedék lesz az itt tartózkodásunk idejére. Azt is megtudtuk, hogy a vastag falu menedékünket, a jégkunyhót, iglunak hívják.
Kipihentük magunkat, majd elindultunk a nagy felfedezésre. A távolban fehér bundás jeges medvéket és sarki rókákat pillantottunk meg. Bemutatkoztak, elmondták mit esznek, milyen a küllemük.
Búcsút vettünk tőlük, majd tovább folytattuk utunkat. A távolban kirajzolódott a tenger égszínkék vízfelülete, melyen a vakító fehér jégtáblák ringatóztak, rajtuk fókák heverésztek, sütkéreztek a melengető napsugarak alatt. Utánozhatták a fókákat, medvét, rókát.
Sok mindent megtanultak az Északi – sark világáról, hogy milyen az élet az „Örök hóbirodalmában”. Megismerkedtünk az Északi-sarkon élő állatokkal, életmódjukkal. Megbeszéltük, mivel táplálkoznak, hogyan mozognak, miként élnek. Indulás előtt még jó nagyot szippantottunk a kristály tiszta levegőből, majd varázsigénket elmondva, útnak indultunk a Déli-sarkra, a pingvinekhez.
A Pingvin megtanított nekünk egy kedves „Pingvin Táncot”, Nagyon élvezték a gyermekek. Elbúcsúztunk tőlük is, és megígértük jövőre újra eljövünk hozzájuk.
Nagyon távoli vidékeken jártunk a gyerekekkel, olyan helyeken, ahova csak igen kevesen jutnak el. Bár a képzelet szárnyán, egy varázsige segítségével mindenki ott lehet, ahol csak akar…