Januári beszámoló

272164040_320696493388567_4211870389228299518_n-2.jpg

A célok kitűzése és elérése januári témához szervesen kapcsolódott a heti tematikus tervünk is, a hét napjaival, napszakokkal ismerkedtünk.
A boldogság várról szóló mese kapcsán beszélgettünk a gyermekek álmairól. Első körben csak kézzel fogható, pénzzel megvásárolható álmokról, illetve a szó szoros értelmében vett álmokról beszéltek, aztán már a valódi álmokról is szó esett. Szépen összeszedett, jól megfogalmazott álmokat hallhattunk, kiskutyáról, autóvezetésről, lovaglásról… stb. Megértették a cél, a kitartás, munka összefüggését. Azt is, hogy nem tudunk mindent megvásárolni, sokkal inkább tennünk kell a saját boldogságunkért. Annak fontosságát, hogy számos akadályt kell legyőznünk addig míg elérjük a céljainkat, de ha kitartóak vagyunk, mindent megteszünk azért hogy sikerüljön el fogjuk érni azt. Már nem csak az ajándékokat említették a boldogság kapcsán, hanem a szülőkkel töltött minőségi idő, egy-egy élmény volt inkább a boldogság tárgya.
A gyermekekkel eljátszottuk a kulcs mesét, több csapatra osztva a csoportot. Kitartóan futottak a tárgyakkal, már-már úgy látszott hogy egy csapat nyer, aztán mégis a másik csapat győzedelmeskedett. Visszavágókat játszottunk, több alkalommal is, hogy minden csapat nyerhessen, megtapasztalhassa a kitartás eredményét, a sikerélményt, a boldogság érzését. Gratuláltunk egymásnak a sikerhez, kitartáshoz, győzelemhez.
Megismerkedtünk a győzelem jelével, melyet jól elfáradva, boldogan színeztek ki a gyerekek és ragasztottuk fel a következő lépcsőfokra.

Képek