James Gond

- Csoport neve: Tóth Árpád Gimnázium
- Tóth Árpád Gimnázium
- Kategória: Felsősök
- Téma: Megküzdési stratégiák
- (71 megtekintés)
A téma bevezetéséhez felhasználtam a segédanyagban megosztott fényképeket, amelyekről a gyerekek elmondták a véleményüket és személyes élményeiket is.
Házi feladatként elvégezték az ‘Interjú’ című feladatot, amelyet kisebb csoportokban megbeszéltek a következő órán.
A tanórán a ‘James Gond’ feladatot készítették el párokban vagy kisebb csoportokban. Nem szerették volna előadni, ezért felolvasták a jeleneteket. Miközben hallgatták egymást, egy táblázatot kellett kitölteniük, amelyben összegyűjtötték a problémákat és a megoldási módokat is egy nyelvtani szerkezet mellett. A Boldogságóra feladatát ugyanis mindig igyekszem beilleszteni a tanmenetbe.
A tanulók élvezettel használták a fantáziájukat és figyelmesen hallgatták meg egymást.
Az órát ismét angolul tartottuk, mivel ennek a csoportnak az angol tanára vagyok.