Irinyi Károly Ált. Isk. Gáborján Fő utca 82.szám alatti telephelye

Irinyi Károly Ált. Isk. Gáborján Fő utca 82.szám alatti telephelye

Részletesen beszélgettünk arról a gyerekekkel, hogy minek tudnának egy adott pillanatban örülni. A tél után legelőször a napsütés jutott eszükbe és mivel mi sokat megyünk a Berettyó partra sétálni, játszani, kirándulni, így az első melegebb napon kimentünk és őszinte átéléssel élveztük a napsugarakat, a meleget, a szabadságot.
A boldogság órán pedig meghallgattuk a hónap dalát az Apró örömök – Imádok élni-című dalt. Beszélgettünk, hogy ki minek örül a mai napban, azután az aktuális hétben kerestünk boldog perceket és vé
gül az adott hónapban. Ezeket az örömöket szív formába bele is írták le, majd elmesélték nekünk. A gyerekek meg voltak illetődve, mert volt olyan gyerek, aki igazán apró dolognak tudott örülni.
Mindennap keresünk a gyerekekkel valamit, aminek örülni lehet.
Napközben is keressük, minek lehet örülni, miben lelik örömüket a nap folyamán.

Képek