Irinyi Károly Ált. Isk. és AMI Gáborján Fő utca 82.szám alatti telephelye

IMG_20201210_111508.jpg

Ebben a hónapban az önzetlenség és a szeretettel adás kerül főszerepbe. Különösen fontos ez most, ebben a vírusos helyzetben, mert átértékelődik szinte minden. A gyerekek nagyon jó szívűek. Tudnak feltétel nélkül szeretni és adni is.Erre helyeztük a hangsúlyt a feladatainknál. Igyekeztünk sokat játszani kint és az osztályteremben is. Könnyen rá tudtak hangolódni a feladatokra és szinte érezhetően feltöltődtek belőlük. Értékes gondolatokat írtak a segíts szó kezdőbetűihez. Számukra is a család a legfontosabb és ezt ügyesen meg is fogalmazták a szójátékban.
Minden tanuló megírta a kívánság kártyáját név nélkül, amit felragasztottunk egy papír fenyőfára. Ezt fogjuk majd levenni és olvasgatni a következő napokban.
A kőleves című mese feldolgozása során elmondták a gyerekek, hogy ki és mivel támogatta a főhöst és ez milyen érzelmeket, érzéseket váltott ki belőle.
A felmerülő problémákat most úgy oldottam meg velük, hogy akinek kellett, vállalt egy jótettet, amivel kiegyenlítette a rossz cselekedetét.

Képek