Imádunk mozogni!

Májusban a testmozgás örömét helyeztük előtérbe. A Csodabogyók mindig, minden pillanatban szeretnek mozogni, játszani, de a testnevelés óra a legjobb alkalom arra, hogy igazi mozgásterápiában részesüljünk. Igazi játékóra volt ez. Hullámvasútba „ültettem” a gyerekeket először. Nagyon vidám kis vonatok alakultak ki, bóják és zsámolyok között kellett hullámozni, mókás testtartással haladva úgy, hogy egymás vállát nem lehet elengedni. Kis versengést is becsemepésztünk, a lányok vonata versengett a fiúk vonatával, majd közös együttműködéssel vegyesen hullámoztunk. Nagyon élvezték! (Én is!), majd a Medve-Mormota játék megismerése következett. Új játék volt ez, kicsit gondolkodni is kellett, de sikerült! Zárásként az osztály kedvenc játékával zártunk, a Kő-papír-olló játékkal. Két csapatban , hullahopp karíkákból kialakított pályán egymással szemben indultak el a csapattagok. Találkozáskor a kő-papír-ollóval döntik el, ki haladhat tovább. Imádjuk ezt a játékot! A feltöltődés, a mozgás örömének élvezete garantált volt az órán.

ooo

Képek