Hogyan béküljünk?

8.Megbocsatas.jpg

A megbocsátás mindkét félnek felszabadító érzés, de ehhez bizalomelőleg szükséges. Ahogy megbocsátjuk, hogy a másik hibázott, képesek vagyunk elfogadni a másikat jó és rossz tulajdonságaival együtt. Így jobb emberré válunk mi is és a másik fél is, ha érzi a felé irányuló bizalmat. Fontos, hogy a gyerekek megtanulják a valós kibékülés értelmét, nyilván ezt hosszú évek alatt fogják hitelesen közvetíteni. Aki megbántott minket, fájdalmat okozott nekünk, de ezen a saját magunk lelki egészsége érdekében szükséges felülkerekedni. A múlt rossz dolgai segítségével eltűnhetnek, így a jelent képesek vagyunk teljes mértékben megélni.
A Tündéri bocsánat meséje sokat segített abban, hogy a gyerekeknek a sérelmeik elengedését megtanítsuk, de legalábbis elinduljanak ezen az úton. Vagyis nem csak arról beszéltünk, hogy kit miért szeretünk, hanem arról is, hogy miért haragszunk rá. Ha haragszunk, azt hogyan lehet feloldani.

Képek