Havi feladat – Aki fontos nekem

IMG_20191129_073820.jpg

Ebben a hónapban igyekeztünk sokat beszélgetni az emberi kapcsolatokról. Próbáltam megértetni a gyerekekkel, hogy milyen fontos minden embernek az, hogy szeretve legyen, hogy társaságban jól érezzük magunkat, mi magunk is kedvesen forduljunk a másik felé, és milyen hatással vannak ránk a családtagok, barátok személye. Jó volt látni, hogy a csapatos játéknál, amikor 3 gyerkőcnek együtt kellett valami közöset alkotni építőkockákból, beszélgettek, ötleteltek mi készüljön belőle. Volt akinek nehezebben ment az alkalmazkodás, volt akinek könnyebben de végül ügyes alkotások születtek, bár nem ez volt a lényeg, hanem szerettem volna látni, hogy olyan gyerekek akik nem nagyon játszanak együtt szabad idejükben, azok mennyire tudnak együtt működni egy ilyen játéknál.
Megkértem őket, hogy rajzolják le azt a személyt aki fontos nekik, akit szeretnek. Sokan az anyukájukat, apukájukat rajzolták, igazából ezt is vártam, de volt aki barátját rajzolta le. Ezeket a rajzokat utána közösen megbeszéltük. Mennyire fontos már ebben a korban, hogyan szólunk és fordulunk a másik felé, hiszen egy életen át meghatározó lehet az a valaki, aki óvodában jó barát volt, kedvesen szólt hozzád, játszott veled (és sajnos ugyanez negatív értelemben is).
A téma zárásaként pókhálós játékot játszottunk, be kellett fejezni a gyerekeknek az „Azt szeretem benned, hogy…” kezdetű mondatot. Nagyon kedveseket mondtak a másikról, az arcukon pedig lehetett látni, milyen jól esett nekik a másik gyerek kedvessége. Szívmelengető boldogságóra volt ez is.

Képek