Hálatörténet
- Csoport neve: RAFAI5b
Én, az őz
Én egy őz vagyok, és hálás annak a vadásznak, aki megmentette az életemet.
Egy másik fegyveres lelőtt, már haldokoltam. Mégsem végeztem be az életem, mert ez a vadász megsajnált és ápolt. Bekötötte a lábamat, begyógyította a sebemet, adott enni, inni.
Lábadoztam, amikor meghálálhattam a segítséget, mert a vadász az erdő sűrűjében belelépett egy csapdába, és eltörött a lába. Arra vitt az útja egy orvvadásznak, jól látta a szenvedő embertársát, mégis továbbsietett. Kétségbeesve álltam ki keresztbe az út közepén, hátha észrevesz valaki. Hamarosan jött egy autó. A söfőr tisztes távolságban leállította a motort és óvatosan a közelembe merészkedett. Ekkor odaszökelltem a vadászomhoz. Az autó vezetője követett s megértette a szándékomat. Óvatosan beemelte a vadászt a kocsiba és elvitte a kórházba. Egy hét múlva hazaengedték a törött lábú áldozatot. Aggódtam érte, vártam őt, s még egy éjszakát az ablaka alatt töltöttem, bár nem éreztem jól magam az emberek világában.
– Menekülj csak vissza az erdőbe, kedves őzike! – mentett meg másodszor is a vadász.
Elköszöntünk.
Mindig hálás leszek a vadásznak, mert meggyógyította a sebeimet, visszaadta a szabadságomat és lehetővé tette, hogy én is átéljem a másoknak való segítségnyújtás boldogító érzését.