Hálatörténet
- Csoport neve: RAFAI5b
A befogadott cica
Hálás vagyok anyunak és apunak, amiért befogadhattuk Cirmit.
A történet egy este kezdődött. Valahonnan nagy nyávogást hallottunk. Azt hittük, hogy a mi cicáink, Bundás és Adolf azok, mert éhesek vagy a szomszéd macskát bosszantják. Apu és a bátyáim kisiettek kikémlelni, hogy honnan ered a fülsiketítő macskazene. A terasz kerítése mögött megláttak egy idegen cirmos cicát. Riadtnak, anyátlannak tűnt. A két bátyám, Feri és Laci megsimogatták a kóbor kis állatot. Azt gondolták, hogy reggelre majd megtalálja az otthonát. De reggel iszonyatos keserves nyávogásra ébredtünk. Szegény cirmos még mindig a házunk mellett toporgott. Az egész családnak megesett a szíve az azóta Cirminek elnevezett cicán. A mi cicáink kérték a jussukat, így aztán anya bement az ennivalójukért és odaadta nekik. Cirmike orrát is megcsapta az ínycsiklandozó eledel, és egyből odarohant a macskatálhoz. Bundi és Adolfka óvatosan merészkedett a tálhoz, mert féltek az idegentől, végül jóízű együttes lakomázás következett. Kérleltem aput:
-Ugye, ez a kis aranyos cicus már nem megy innen sehova! Megtarthatjuk?
A többiek is csatlakoztak a kérésemhez. Anyukám és apukám összenéztek, végül beleegyeztek. Hamarosan össze is szoktak a cicusok és most is boldogan élnek.
Nagyon örülök, hogy itt maradt Cirmi, mert még egy cicust szeretgethetünk.