Boldogságóra Program

Újra együtt van a csoportunk, így nem is volt kérdés, hogy folytassuk a tavaly megkezdett utunkat a Boldogságórák világában.
Ismét a hála témakörével foglalkoztunk. Boldog voltam, mert nagyon sok gyermek emlékezett még arra, mikor is beszélünk háláról és már maguktól azonnal sorolták, hogy ki miért szeretne most ősszel hálát adni.
A felsorolásban a következő ötletek születtek:
„Hálás vagyok, mert….”:
– vannak barátaim
– van anyukám és apukám
– van egy új cicám, akivel játszhatok
– anya pocakjában van egy kisbaba
– meggyógyultam
– van egy mosógépünk, amivel anya kimossa a ruháimat
– sok játékom van. stb.

A háláról folytatott beszélgetésünk után meglátogattuk Boldogságországban Boldog Dórát, akihez a hála hídon és hála ösvényen érkeztünk meg. Az úton hálát adtunk a lábunknak, hogy segített végigmenni a hídon, nem lépett félre az úton, megköszöntük a karunknak, hogy amikor kell, segített kapaszkodni, a szemünknek, hogy látta, merre kell menni, a derekunknak, hogy meghajlott, amikor az alagúthoz értünk, és a fülünknek, hogy meghallotta a halkan hívogató dallamot. A boldogság tisztásán táncra perdültünk, majd feltettük a várat egy jól látható helyre, hogy egész évben arra törekedjünk, hogy egyre feljebb jussunk a boldogság lépcsőfokain egészen a legfelső toronyig.

A csoportunkba „visszatérve” megkerestük azokat a játékokat, amiknek hálásak lehetnek a gyerekek azokon a napokon, amikor unatkoznának, szomorkodnának vagy csak hirtelen szükségük volna valamire, ami jobb kedvre derítheti őket. Ezekből a játékokból építettünk egy hálafát és megköszöntük a játékoknak, hogy vannak nekünk és a gyerekek megígérték, hogy nagyon fognak vigyázni idén rájuk.

A hét lezárásához a magyar népmese napjára közösen írtunk egy mesét, amiben Dóra és Lóri segítenek, eltévednek és mégis szerencsésen megmenekülnek az új, hálás barátaik segítségével.

Mese:
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer két jó barát, Dóra és Lóri. Egy nap elhatározták, hogy világot látni indulnak. Ahogy mentek mendegéltek egyszer csak találkoztak egy körtefával. A körték csendesen sírdogáltak a fán. A gyerekek közelebb mentek és hallották, hogy a körték így sírdogálnak:
– Rázzátok meg a fát, mind megértünk már.- A két gyermek gyorsan megrázta a fát és a körték boldogan potyogtak le a sárguló fűre. Lóri gyorsan nagy halmot épített belőlük. Éppen indultak volna tovább, amikor megszólalt az egyik körte.
– Hálásan köszönjük, hogy leszüreteltetek minket. Válasszatok ki közülünk néhányat és vigyetek minket magatokkal, így mindig lesz nálatok ennivaló.
Dóri a tarisznyájába rejtett néhány érett gyümölcsöt és mentek tovább.
Újra mentek, mendegéltek és beértek egy erdőbe. Itt ismét sírdogálásra lettek figyelmesek. Ahogy a hang irányába mentek észrevettek egy csapdába esett rókát. Lóri nem gondolkodott egy percig sem, gyorsan odaszaladt és kiszabadította a bajbajutott állatot. A róka erre megszólalt.
– Hálásan köszönöm, hogy megmentettél. Három napja csapdába estem és nagyon féltem, hogy a vadász rám talál vagy éhen halok. Ha bármikor segítségre lenne szükségetek, csak tapsoljatok hármat és nyomban ott termek. – Azzal elszaladt a fák közé.
A gyerekek újra elindultak, ám egyszer csak egy hatalmas folyó állta útjukat. Kerestek, kutattak, de hidat nem találtak, ezért elindultak a folyó mellett. Mentek, mendegéltek és nagyon megéheztek. Szerencsére Dóri táskájában ott lapultak a finom, érett körték. Megették őket és új erőre kaptak. Hálásak voltak a finom gyümölcsöknek, amiért magukkal hozhatták és megehették őket.
Így haladtak egyre lejjebb a folyó mellett, amikor egy kidőlt fát találtak. A fa odújában egy szomorú mókus üldögélt. Mikor Dóri és Lóri odaértek azt mondta a mókus.
– Kedves gyerekek! Kérlek segítsetek. A vihar kidöntötte a fát, amiben laktam, és most nincs hova mennem, közeleg a tél és elgurult az összes összegyűjtött mogyoróm. Félek és fázom.
A gyerekek ölükbe vették a mókust és vele mentek tovább. Újabb erdő mellé értek, ahol kerestek a mókusnak egy erős, odúval rendelkező fát. Segítettek makkot, mogyorót, diót gyűjteni a mókusnak és már éppen tovább indultak volna, amikor a mókus még utánuk kiáltott.
– Hálásan köszönöm, hogy segítettetek nekem. Cserébe adok nektek néhány diót és mogyorót, hátha tudjátok ti is használni valamire.
A gyerekek megköszönték a diót és mogyorót és elhatározták, hogy hazamennek. Elindultak visszafelé, de rájuk sötétedett. Dóri és Lóri egyszer csak rájött, hogy eltévedtek, nem találják a hazafelé vezető utat. A körtéik elfogytak, a mókustó kapott finomságokból sem maradt már sok. Dóri sírva fakadt ijedtében, de ekkor Lórinak eszébe jutott a róka. Gyorsan tapsolt hármat és lássatok csodát, a csapdába esett róka megjelent.
– Miben segíthetek nektek? – kérdezte a róka.
– Eltévedtünk a sötétben, segítenél nekünk megtalálni a hazafelé vezető utat? – kérdezte Lóri.
A róka azonnal szimatolni kezdett és gyorsan a gyerekek idevezető nyomára bukkant. Egészen hazáig kísérte őket. Mikor hazaértek a gyerekek megköszönték a segítséget és megkérdezték a rókát lenne-e kedve beköltözni hozzájuk.
Így történt, hogy Dóri és Lóri vándorlása alatt új barátokra, hálás szívekre és egy új társra leltek. Aki nem hiszi járjon utána. …

Aki nem hiszi a mi hálás szeptemberünk történetét járjon utána és legyen a vendégünk.
Vége!

Képek