Hálás vagyok, mert…

- Csoport neve: sulibuli kék csoport
- Bóné András Augmentatív és Alternatív Kommunikációs Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola
- Kategória: Alsósok
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (637 megtekintés)
Szeptemberben a hála fogalmával ismerkedtünk meg. A téma feldolgozásában a Csodakantár című mese volt segítségünkre. Ebben nélkülözhetetlen partnerekre találtunk a csoportba járó tanulók szüleiben, akik otthon is elővették a mesét, ezzel könnyítve az órai munkát.
A mesét többféleképpen közelítettük meg. A bábozás, közös mesélés, előadás után a diákok szituációs játékokon keresztül mélyítették el az újonnan szerzett tudásukat.
A téma lezárásaként hálaablakot készítettünk. Az órán jó lehetőség nyílt a fogalomhoz kapcsolódó gesztusok, képek megismerésére.
Kézműves órán köszönőlapot készítettünk, amellyel hálánkat fejeztük ki a számunkra fontos személyeknek. A köszönőlapot óra végén, a szünetben vagy pedig otthon adhatták át a növendékek annak, akinek csinálták.





