Hálás vagyok…

IMG_20200921_093858-1.jpg

Hálás vagyok…

A „Noé bárkája” csoport a 2020-2021-es tanévben szépen benépesedett. A sok otthon töltött idő és a hosszú vakáció után mindannyian – kicsik és nagyok – nagyon vártuk már, hogy megérkezzünk az óvodába és felszállhassunk a Bárkára!
Már az első óvodai napon csillogó gyermektekintetek, szelíd mosolyok, de ugyanakkor hangos örömök is kísérték a gyerekek első szavait: „Végre jöhettem óvodába!”, „Már vártam, hogy kinyisson az ovi!”, „De jó lesz együtt játszani!”… Ők még ekkor nem tudták, de mára megtanulták, hogy örömteli felkiáltásukkal hálájukat öntötték szavakba.
A hála világnapján, szeptember 21-én beszélgetni kezdtünk a gyerekekkel, hogy mi mindenért lehetünk hálásak, és hogyan fejezhetjük ki hálánkat. Felsoroltak néhány fontos dolgot, amiért hálával tartozunk, úgy mint: család, mindennapi étel, az eső, a napsütés, a játékok, a Földön élő összes állatért és növényért, az otthonunkért, de legfőképp az egészségünkért lehetünk hálásak ezekben az embert próbáló nehéz időkben. A gyerekek rájöttek, hogy minden óvodai napunkat hálaadó imádsággal szoktuk kezdeni:
„Jó Istenem, felébredtem. Te őrködtél énfelettem. Köszönöm, hogy megtartottál, hogy felettem virrasztottál! El ne hagyj a mai napon, légy kísérőm a jó úton, hogy parancsod meg ne szegjem, Krisztusomat hűn kövessem! Ámen.”
Szeptemberi Boldogságóránkat azzal zártuk, hogy hálát adtunk azért, hogy ilyen sokan felfértünk a Bárkára ebben a tanévben: „Hálás vagyok azért, hogy a Bárka lakója lehetek!” mondat kíséretében helyezték fel a gyermekek az óvodai jelüket a Noé bárkája csoport logója köré.

Boldogsággal és tisztelettel,
a Bárkában lakó gyerekek és az óvó nénik:
Sógor Melinda Ágota és Holló Éva Andrea

Képek